A fürdőszoba a mindennapi élet szerves része, éppen ezért nem mindegy, hogy a lakásban hol helyezkedik el és milyen a belső kialakítása. Ebben a bejegyzésben bemutatjuk nektek, hogy az Otthontérkép eladó és kiadó lakásai között milyen meseszép fürdőszobákat találtunk.
A…
Magyarország számos híres borvidékkel büszkélkedhet, melyek –többek között- turisztikai szempontból is igen jelentős szerepet játszanak. Ebben a bejegyzésben olyan eladó ingatlanokat gyűjtöttünk nektek össze, melyek valamely híres borvidéken, vagy annak közelében helyezkednek…
Ugyan az igazi nyárra még várni kell néhány hónapot, az olykor-olykor előbukkanó, tavaszi hangulatot idéző napsugarak mégis arra sarkalltak bennünket, hogy egy meglehetősen vidám témát járjunk körül, ez pedig nem más, mint a fesztiválok és fesztiválhelyszínek. Négy kedvelt…
A regények azért íródnak, hogy különböző világokba kalauzolják el az olvasókat. Ebben a bejegyzésben más megvilágításba helyezzük az irodalmi művek színhelyeit, és bemutatjuk Nektek, hogy milyen eladó otthonok vannak az egyes híres magyar regények városaiban.
A történetek…
Ebben a bejegyzésben Kecskemét térségét vizsgáljuk meg lakhatás szempontjából, kitérve az eladott lakások átlagos négyzetméterárára, a bűnözési adatokra és a népességszám változására. Sajnos a népdalban is megénekelt zöld ablakos Cifrapalota nem eladó, de helyette…
A Dunántúl Magyarország három nagy területének egyike, mely összesen kilenc megyét foglal magába. Temérdek kulturális és természeti kincset rejt ez a terület, ebből adódóan kedvelt turisztikai célpont mind a hazai, mind pedig a külföldi közönség számára. De nem csak nyaralni…
Szinte minden valamirevaló mesében megjelenik az erdő, mint motívum, mely a legtöbb esetben a lélek jelképe. Manapság egyre több család határoz úgy, hogy életüket, távol a "világ zajától", egy olyan házban élik le, mely egy erdő szélén áll.
Számos előnye lehet annak, ha…
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyét öleli fel ez az északi régió, ami igencsak ambivalens érzelmeket vált ki a legtöbb emberben. Ez az ellentmondás nem csak társadalmi szinten, de az ingatlanokban is megmutatkozik. Az Otthontérkép év végi sorozatában összegyűjtöttük…
Sorozatunkban minden héten kiválogatjuk a hét legszebb-legjobb új magánhirdetéseit az Otthontérképről! Alapvetően a szép fotókat, valamint a pontos és hasznos információkat vesszük alapul. Vagyis a legnagyobb esélye annak lesz bekerülni a heti válogatásba, aki a lehető…
Szeged, a „Napfény városa”! A Dél-Alföld legnagyobb települése két folyó, a Tisza és a Maros találkozásánál terül el. Csodálatos környezeti adottságai mellett számos egyéb, csábító lehetőséggel is kecsegtet. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy megvizsgáljuk, hogy mik…
Az autóipar sokak számára vonzó ágazat, hiszen számos szakterületet lefed, nem beszélve arról, hogy viszonylagos stabilitásnak örvend Magyarországon. Ilyen a győri Audi Hungaria is, mely a hosszú évek alatt egész kis birodalommá nőtte ki magát.
Vonzereje olyannyira erősnek…