Lessen be egy igazi kéjlakásba!
Itt az alkalom, hogy Christian Grey, csodálatos penthouse lakásban körbenézzen. Alig pár hónapja jött ki a A sötét 50 árnyalata. Nézzük meg milyen is az új helyszín 3D-ben!
Itt az alkalom, hogy Christian Grey, csodálatos penthouse lakásban körbenézzen. Alig pár hónapja jött ki a A sötét 50 árnyalata. Nézzük meg milyen is az új helyszín 3D-ben!
Aki egy kicsit is igényes és a fővárosi felső középosztályba tartozik vagy tartozna, az a Duna dombosabbik felén keresgél pecót. Találtunk két extrém drága ajánlatot, és két olyat is, amit már egy jó állással a hátunk mögött akár be is vállalhatunk.
Hol is találtuk volna meg a jelenleg legdrágább eladó budapesti lakást az Otthontérkép kínálatában, ha nem a Bazilika tőszomszédságában, kőhajításnyira az Erzsébet tértől és a Budapest Eye-tól? A 240 négyzetméternyi luxus kikiáltási ára alig több, mint potom egymilliárd forint. Igaz, ez az összeg…
A Böszörményi út, az Alkotás út és a Maros utca környéke számít a XII. kerület legveszélyesebb részének, ám még itt is alacsony a bűnesetek száma. A kerületi utcák zömében évek óta szinte egyetlen lakásbetörés, autófeltörés sem történt – derül ki az Otthontérkép…
Rendkívül magas a bűnesetek száma Budapest Belváros-lipótvárosi részén – derül ki az Otthontérkép bűnözési statisztikáiból. Ez azonban korántsem töri le az ingatlanárakat. Köszönhetően például a Parlamentben folyó áldásos munkának.
Bár a nyár pont holtszezon a biliárd és a darts szerelmesei számára, hiszen ilyenkor az emberek jellemzően a vízpartokra és a grillsütők köré tódulnak, ideális időszak ez arra, hogy kiválasszuk álomvillánkat. Ennek biliárdszobájában jó fajta viszkit kortyolgatva…
Sajnos az emberek 99,9 százaléka el sem tudja képzelni, milyen az, ha valaki egyezer millió forintot, vagy annál is többet költhet lakás, illetve ház-vásárlásra. Megnézzük, hogy ezer millió forintból, vagy a felett ma milyen „szerény lakhatási lehetőségek” akadnak a piacon.
Olyan kecskeméti épületeket gyűjtöttünk össze, amelyek még csak papíron léteznek, de már nem sokáig. A látványterveket ebben az évben fogják kivitelezni, így ha szeretnénk még változtathatunk is rajtuk kedvünkre! Lakások, házak sőt még egy benzinkút is várja az…
Az ingatlan hirdetéseket böngészve rengeteg érdekes, furcsa és már-már vicces építészeti és lakberendezési megoldásba tud botlani az ember. Egy idő után persze, azt hihetnénk, hogy már nem tudnak újat mutatni nekünk és akkor jön egy olyan hirdetés, mint ez.
Ha eddig azt hitted, hogy a felső kategóriás házak csak a Rózsadombra épültek, akkor most le kell rombolnunk ezt a sztereotípiát…Azt leszámítva, hogy az áruk megfizethető! És ne feledjük, Kecskeméten vagyunk, ahol egyre több az új külföldi főnök, akiknek kellhet is a minőségi hajlék.
Óbudának mindig is egy vitatott hírű külső peremvidéke volt Békásmegyer. A lakótelepnek hagyományosan a Duna felőli oldala volt az, amelyik jelentősen olcsóbb volt, mint a „hegy felőli oldal”. Mivel nem éltem arrafelé, pontosan fogalmaim nincsenek arról, hogy ez miért alakult ki, az azonban tény,…
A legtöbb ember életében - előbb, vagy utóbb- eljön az a pont, mikor megelégeli a város nyüzsgését és inkább egy nyugodtabb, csendesebb környéken telepedne le. Például egy szép házba, hatalmas kerttel, ahol Bodri kutya nyugodtan rohangálhat fel, s alá, és ahol reggel az embert zengő madárcsicsergés…