Rohamozzák a diákok az albérleteket
Nem érdemes nyár végére hagyni a lakáskeresést az egyetemek környékén és a diákok által hagyományosan preferált városrészekben – például a XIV. kerületben.
Nem érdemes nyár végére hagyni a lakáskeresést az egyetemek környékén és a diákok által hagyományosan preferált városrészekben – például a XIV. kerületben.
Sajnos az emberek 99,9 százaléka el sem tudja képzelni, milyen az, ha valaki egyezer millió forintot, vagy annál is többet költhet lakás, illetve ház-vásárlásra. Megnézzük, hogy ezer millió forintból, vagy a felett ma milyen „szerény lakhatási lehetőségek” akadnak a piacon.
Tavasz van, sőt már majdnem nyár, s ugyan a változó éghajlat miatt időnként nyakunkba szakadhat egy adag hó, de az ösztönös bioritmusunkat ez nem feltétlenül zavarja meg. Biztosan mindenki észre veszi magén, hogy ilyenkor szívesebben sétál inkább haza munka után és áll meg a…
Szeretjük azokat a hirdetéseket (egyébként nem), ahol komoly összegért árulnak ingatlanokat, más kérdés, hogy azokból sokat nem látni, mert kevés és rossz minőségű a kép.
A fiatal családok legtöbbször ma már inkább lakást vásárolnak vagy bérelnek, nem ritkán azért, mert a házzal és a kerttel járó sok feladat egyre több embert riaszt el. Ezáltal egy adott méretű ház olcsóbb is, mint egy nagyobb és jó állapotú lakás.
Néhány bejegyzésben megnézem, hogy egyes fővárosi „vonalakon” a Budapest tábla előtt vagy után érdemes-e telket venni, házépítésbe fogni. Előrebocsátom: óriási árkülönbségeket találtam, miközben az élhetőség nem feltétlenül rosszabb egy közeli, jó közlekedési…
Azok, akiknek életük nagy álma, hogy kertes házba költözzenek, ugyanakkor a legolcsóbb megoldásokat keresik, elő fog kerülni életükben a sorház, ikerház vagy erősen felújítandó önálló családi ház dilemmája.
Folytatom a sorozatot: újabb bejegyzésben nézem meg, hogy egyes fővárosi „vonalakon” illetve „irányokban” (most Érd felé) a Budapest tábla előtt vagy után érdemes-e telket venni, házépítésbe fogni. Érd és a közeli XXII. kerület árai közt is igen nagy árkülönbségeket…
A XVI. kerület egyik legelegánsabb része Sashalom, ahol csak a legszerencsésebbek engedhetnek meg maguknak egy kertes házat. Nézzük, milyen a felhozatal itt ingatlanokból. Az látszik, hogy vannak itt gyöngyszemek is.
Vagy épp csak egy olyan társasház, amelyet hotelépítési tapasztalattal, kifejezetten a bérbeadóknak és az ő bérlőiknek – főként, de persze nem kizárólag – külföldi diákoknak készül.
Sétánkat ezúttal a budai oldalon fogjuk megtenni, Békásmegyerről indulva – erről a lakótelepről egy korábbi cikkünkben írtunk már – Csillaghegyen át a Római partot érintve haladunk majd a Pók utcai lakótelepek felé, majd még beljebb a város felé.
Mondanunk sem kell, hogy Budapesten még mindig sokat számít, hogy melyik kerületbe költözik az ember. A budai oldal népszerűsége töretlen, míg Pesten a belső kerületek és az egykori sereghajtó, VIII. és XIII. kerületek vannak az élbolyban. Az árak pedig természetesen a népszerűséghez igazodnak.