Látott már garzont TV-s infraszaunával?
2018.02.06. 06:00 I Törpilla von Gödöllő

Látott már garzont TV-s infraszaunával?

32, de 12 millió forintért is találtunk rendkívül szép állapotú eladó garzonlakásokat. A bérleti díjak is széles skálán szóródnak: míg Kecskeméten négyzetméterenként 1500 forintot lehet besöpörni a lakáskiadással, Budapesten a belvárosi részeken akár a 3200 forintot is meghaladhatja ez az összeg.

Jó állapotú vagy frissen felújított lakásokra kerestünk rá az Otthontérkép adatbázisában. Legalább 25, legfeljebb 35 négyzetméter alapterületű ingatlanokat vizsgáltunk. Ez a kategória továbbra is nagyon népszerű

  1. a befektetni vágyók,
  2. az első lakást tervezők és
  3. az albérleti díjak hozamára vágyók körében.

Nem meglepő: a szórás árban és bérleti díjban is jókora. Míg a budapesti belvárosi részeken az 1 millió forintot is meghaladhatja a négyzetméterár egy-egy kiváló fekvésű, igényes kivitelezésű lakás esetén, és még Zuglóban is akad ajánlat, amelyben az ár 800 ezer forint/négyzetméter fölött alakul, Kecskeméten (ahol szintén hasít az ingatlanpiac, elsősorban a Mercedes gyárnak köszönhetően) „csak” 460 ezer forint az általunk kiválasztott ékszerdoboz négyzetmétere.

Ami az albérleti díjakat illeti: Erzsébetvárosban (VII. kerület) 3100, Zuglóban (XIV.) a Törökőr környékén 2300, Kecskeméten pedig 1500 forint a négyzetméterenkénti átlagár.

Azaz egy 30 négyzetméteres garzonnal 45 és 93 ezer forint közötti összeget lehet besöpörni havonta.

Lássunk néhány példát!

VII. kerület, Garay tér, 30 négyzetméter, irányár: 32 millió forint

garayvii_2.jpgKattints a képre még több fotóért!

A Garay Residence-ben eladó ez a zöldre néző erkéllyel rendelkező, alacsony rezsijű, fiatalos kis lakás. Minőségi anyagok, remek lakóközösség, kiváló elhelyezkedés.

XIV. kerület, Törökőr, 34 négyzetméter, irányár: 28,7 millió forint

torokor1.jpgKattints a képre még több fotóért!

Felső kategóriás minőségi burkolatok, elektromos alumínium redőnyök, LED-, halogén világítás, fényterápia, szűrt ivóvíz, magas fényű, egyedi méretre gyártott konyhabútor, design üvegasztal.

De a java még csak most jön: törökfürdős jacuzzi kabin is található ugyanis a lakásban rádióval, valamint infraszauna beépített TV-vel.

IV. kerület, Újpest, 30 négyzetméter, irányár: 13,5 millió forint

ujpest1_1.jpgKattints a képre még több fotóért!

A felújított otthon egy belső udvaros ház utolsó lakása, így nincs előtte átjárás. Tartozik hozzá egy tároló és egy kis saját kertrész is. A beépített konyha és az egyéb bútorok is az ár részét képezik.

Az alapterület bővíthető a tetőtér beépítésével.

Kecskemét, 28 négyzetméter, irányár:  12,99 millió forint

kecskemet1.jpgKattints a képre még több fotóért!

Abszolút a belvárosban óvodához, iskolához, buszmegállóhoz is nagyon közel eladó ez a klímás, szigetelt társasházi lakás. Egyedi kialakítások, a fürdőszobában zuhanykabin, cserélt konyhabútor és burkolatok.

Címkék: kecskemét luxus eladó vidék kiadó lakás eladó ingatlan garzon négyzetméter eladó lakás garzonlakás Budapest otthontérkép