Új arculatot kap a Rákos út Rákospalotán
Négyzetméter
2017.09.30. 06:00 I galerika

Új arculatot kap a Rákos út Rákospalotán

A kisvárosias jellegű Rákospalota „fő utcájának” környéke hamarosan megújul a 2016-os TÉR_KÖZ pályázatnak köszönhetően. A XV. kerület ugyanis két pályázattal is indult, de mivel a két pályázat nagyjából ugyanazt a területet fedi le, így a Fővárosi Közgyűlés csak az egyiknek szavazott meg részleges támogatást.

fejlesztesek-15ker1.jpg

Kép forrása: muemlekek.info

A XV. kerületi önkormányzat Rákos út terei című pályázatával a Rákos úthoz kapcsolódó teresedések kialakítását és arculati rendezését tűzte ki célul a helyi kiskereskedelem fellendítése érdekében. Ennek keretében a Wesselényi utcát és a piacot, a Népfelkelő, a Bezerédj Pál, és a Dessewffy utcáknál lévő kis tereket, a Rendelőintézet előtti teret és a Népfelkelő u. 96. sz. közösségi épületet szerették volna felújítani.

fejlesztesek-15ker2.jpg

Sorozatunk előző részében megnéztük, hogyan újul meg a Rákos-patak környéke Zuglóban, most lássuk, mi valósul meg a XV. kerület terveiből. A Fővárosi Közgyűlés úgy ítélte meg, hogy a pályázat szakmailag nem eléggé előkészített, kidolgozott, és a közösségi ház helyszíne, indokoltsága is kérdéses, valamint nem ad választ a rendelőintézet előtti tér fő problémáira, ezért csak a Wesselényi utca és a piac felújítását, és a Rendelőintézet előtti tér felújítását támogatta. Lássuk most, milyen ingatlanokat találhatunk a környéken.

Rákospalota nem tartozik éppen a legdrágább környékek közé Budapesten, de tény, hogy 2015-ről 2016-ra itt is sokat emelkedtek az árak. A városrészben persze találhatunk túlárazott és jóval áron alul kínált ingatlanokat is, attól függően, hogy éppen melyik utcában, milyen kvalitásokkal rendelkező lakást választunk.

Ezt a Szerencs utcai lakást például jóval áron felül kínálják, de cserébe egy 2004-ben épült társasház gyönyörűen felújított, egyszobás lakását kapjuk, mely akár teljes berendezéssel is megvásárolható.

fejlesztesek-15ker3.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Igazán megéri ez a földszinti, kertkapcsolatos társasházi lakás, mely szintén a Szerencs utcában található. Bár ezt is átlagár felett kínálják, a ház olyan komplett felújításon esett át, mely az aljzatbeton és a tető, valamint az összes vezeték cseréjét, a külső hőszigetelést és a nyílászárók cseréjét is magában foglalta.

fejlesztesek-15ker4.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Ha valaki az exkluzivitást keresi, neki lehet jó választás ez a tulajdonos tervező által épített luxusszínvonalú családi ház a Palotás téren. Bár ennek az ingatlannak már 660 ezer forint felett van a négyzetméterára, kondenzációs kazán, szintenként klíma, központi porszívó kiépítés, riasztó, kamerarendszer, öntözőrendszer, jakuzzi, természetes tölgyfa, gránit és kő beépített bútorok is járnak ehhez a páratlan családi házhoz.

fejlesztesek-15ker5.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Ehhez a Rákos úti, sorházi lakáshoz már lényegesen olcsóbban lehet hozzájutni. A kertkapcsolatos kétszintes lakásban amerikai konyhás nappali és két háló található, az ingatlan kívülről szigetelt, és új nyílászárókkal rendelkezik.

fejlesztesek-15ker6.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Persze aki sokallja az árakat az áron alul is találhat lakást kompromisszumokkal. Ezt a Rákos úti lakást például kicsivel az átlagár alatt kínálják, de a frekventált elhelyezkedésen és az erkélyről elénk táruló panorámán kívül nincs sok előnye. Hacsak valaki nem kifejezetten felújítandót keres.

fejlesztesek-15ker7.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Ehhez a Szerencs utcai családi házhoz már jóval ár alatt hozzá lehet jutni, igaz a hirdetést olvasva rögtön ki is derül az ok: az ingatlan árverés hatálya alatt áll. Bár az árverés alatt álló lakások vásárlásának, melyről itt írtunk részletesen vannak buktatói, ez azért ne riasszon el senkit.

fejlesztesek-15ker8.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

 

 

Átlagárak! Mielőtt vásárolsz (X)

Címkék: fejlesztések lakásvásárlás lakáskiadás eladó ház városrehabilitáció eladó ingatlan négyzetméter eladó lakás Rákospalota XV. kerület Rákos út Wesselényi utca Wesselényi utcai piac Rákos úti rendelőintézet