Debrecen közelebb van Londonhoz, mint gondolnád
négyzetméter
2016.10.19. 09:43 I galerika

Debrecen közelebb van Londonhoz, mint gondolnád

Javuló közlekedési feltételek, kiváló iskolák és emelkedő ingatlanárak. Ezekre számíthatsz, ha Debrecenbe költözöl, de mutatunk még néhány érdekességet, ha a cívisvárost választanád új otthonodnak.

debrecen5.jpg

Kép forrása: visit-hungary.com

Iskolaváros már 500 éve

Debrecenben az oktatás egészen a XVI. századig nyúlik vissza, a reformáció ugyanis gyorsabban elterjedt itt, mint bármely másik magyar városban, a református egyház pedig már ekkor elkezdte az iskolahálózat kiépítését. Ennek köszönhető, hogy a Debreceni Egyetem jelenleg az ország legnagyobb hallgatói létszámú egyeteme. Azt pedig, hogy a város méltó az iskolaváros elnevezésre, mi sem bizonyítja jobban, hogy egyetemén és kiváló középiskoláin kívül itt alapították az ország első rocksuliját is.

Dinamikus fejlődés, emelkedő ingatlanárak

Az a település, ahol kiváló az oktatás, folyamatosan és dinamikusan fejlődik, s ez többek között a lakóingatlanok árában is megmutatkozik. Így történhetett, hogy a 2014-ben ébredezni kezdett ingatlanpiacon, az ország keleti régiójában, Debrecenben volt tapasztalható a legnagyobb mértékű áremelkedés, ami 2014-ről 2015-re összesen 8%-os növekedést jelentett. A cívisvárosban így ma már a 262 ezer forintot is eléri a lakóingatlanok négyzetméterre vetített átlagára, ez Budapest és Győr után a harmadik legmagasabb az országban.

A város egyik legnépszerűbb családi házas övezetében, Csapókertben például 13 és 45 millió forint közötti áron vásárolhatunk meg egy átlagosnak mondható 80-100 nm-es családi házat. Míg a legnagyobb lakótelepeken, Tócóskertben és Újkertben az átlagos, 60 nm körüli panellakások árai 10 és 20 millió forint között mozognak.

Az egyetemnek köszönhetően természetesen a kiadó lakások ára is elég magas, különösen az egyetem környéki és a villamos vonalak mentén elhelyezkedő városrészekben. Debrecenben a kiadó lakások átlagos négyzetméterára 1685 forint, így országos viszonylatban egyedül Budapest és Győr előzi meg.

Javuló közlekedési feltételek

Debrecen, az ország legnagyobb városaihoz hasonlóan az elsők között volt a villamos hálózat kiépítésében. 1911-ben négy villamos vonal szolgálta a helyi tömegközlekedést, melyeket a II. világháborúig folyamatosan növeltek. 1970 és 1975 között azonban egy kivételével az összes villamos vonalat megszüntették, ami a buszforgalom és a légszennyezettség növekedését is magával vonta. 1999-2000 környékén megfogalmazódott az igény egy új villamos vonal kiépítésére, amely 2014. február 26-a óta szolgálja a város közlekedését.

A közlekedés fejlesztése azonban itt nem állt meg, itt található ugyanis az ország első okoszebrája, mely a Tőzsér utca és az István út kereszteződésében villogó fénnyel figyelmezteti az autósokat, amikor a gyalogátkelőhelyhez közelítő gyalogosokat érzékel.

Alig 3 óra alatt Londonban élő rokonodnál lehetsz

Legalábbis ha a repülőtéri transzfert nem számoljuk. A város repülőteréről ugyanis, mely Budapest után a második legnagyobb az országban, rendszeres járatok indulnak Londonba. Az országos szinten is kiemelkedő légi közlekedést lebonyolító repülőtérről a hollandiai Eindhovenbe, Brüsszelbe, Malmöbe, Párizsba, valamint Münchenbe is repülhetnek a debreceniek menetrendszerinti járattal, illetve charter járatok indulnak Törökország, Bulgária és Görögország népszerű üdülőhelyeire is.

Tisztább a levegő, mint Budapesten

A kevés villamos vonalnak, és a nagyszámú autós, illetve buszos közlekedésnek köszönhetően sajnos szennyezettebb a város levegője, mint például Győrnek vagy Szegednek. De az itt mért 42,86%-os, közepesnek mondható légszennyezettség még mindig sokkal jobb a fővárosban tapasztalható 56,12%-nál.

Debrecenben keresel lakást? Íme, a város legszebb kiadó és eladó otthonai:

Kompletten felújított kiadó lakás a Piac utcán

debrecen1.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

 

Garázzsal együtt kiadó a belvárosban

debrecen2.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

 

Fiatalos eladó lakás Sestakertben

debrecen3.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

 

Tágas családi ház az Óvárosban

debrecen4.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

Átlagárak! Mielőtt vásárolsz (X)

Címkék: kiadó lakás négyzetméter eladó lakás Debrecen