Nagy levegő! - Ezek most a legdrágább budapesti lakások
2013.11.18. 14:44 I otthonterkep

Nagy levegő! - Ezek most a legdrágább budapesti lakások

A 4 millió forint alatti ingatlanok után most a legdrágább fővárosi lakások közül szemezgettünk. A keresési feltételt ezúttal sem szerettük volna túlbonyolítani, a feltételünk az volt, hogy a kiválasztott ingatlanok kínálati ára magasabb legyen 500 millió forintnál. Az ajánlatok között találtunk néhány olyat is, ami több lakásos projekt, ám mi most kizárólag az egylakásos (egybe nyitható) ingatlan ajánlatok között bogarásztunk. Van ám ebben az ársávban is kínálat, nem is akármilyen.

 

A keresés egyértelmű eredményt hozott. Pesten 2 darab terézvárosi villa, 1 teljes józsefvárosi ház (Palotanegyed!), és egy több lakásos új építésű tetőtér ráépítéses projekt tartozik ebbe az árkategóriába (kizárlólag az Otthontérképen jelenleg elérhető ajánlatok között). Budán azonban volt választék. Na nem hatalmas, de aki 500 millió forint felett gondolkozik lakásvásárlásban, az azért válogathat néhány ajánlat között. Párat ki is szemezgettünk ide, a többit pedig megtaláljátok a térképen. Érdemes körülnézni, mert vannak még bőven különleges életterek, érdekes belső építészeti megoldások, bútorok, és megannyi más, amitől különlegessé is válik (kinek milyen értelemben) az, ami drága.

Így szóródnak a legdrágább lakások Budapesten. (A képre kattintva tovább böngészhetsz.)

drága_kecók.png


Lássunk néhány példát!

"Gold life", azaz aranyélet várja az új tulajt a "Várszoknyán" található, alig 550 milliós, több mint 800 négyzetméteres ingatlanban. Extra infók: Az épület alatt található egy XVII. századi pince, ahol egy megközelítőleg 120 méter mély artézi kút is van. Az épületet 2006-ban műemlékké nyilvánította a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal. Ezt talán nem a dolgozószoba fotója miatt fogjuk elhinni.

Még több képért és a lakás egyéb adataiért kattints a fotóra!

goldlife.jpg

Nem kevesebb, mint 780 millió forintot kérnek azért a 3 szintes családi házért (ami egyébként 3 külön lakásként is működtethető) amiben, most figyeljenek, olyan luxus felszereltség található, mint egy feszített víztükrű úszómedence, szauna , jakuzzi és fitneszterem, valamint Daikin klímarendszer, padlófűtés, biztonsági rendszer, parabola antenna!, telefon!, és hát a valóban szuperluxus kategóriába tartozó internet csatlakozási lehetőség.

Még több képért és a lakás egyéb adataiért kattints a fotóra!

3 szint.png

Svábhegyen, 550 millió forintért juthatunk hozzá, ehez 2002-ben épült, 700 nm-es, 2000 nm-es, parkosított kerttel rendelkező házhoz, ami szintén 3 külön lakásra is szétbontható. Az árban benne van a lift, a teremgarázs és az uszoda. A ház leírásából megtudhatjuk, hogy "A ház a legnemesebb! anyagokkal van beépítve (márvány-, és gránitburkolatok), illetve kandallóval, és klímával is felszerelt."

Még több képért és a lakás egyéb adataiért kattints a fotóra!

konyha.jpg

Végül álljon itt egy tényleg egyedi luxusajánlat. A ház leírása szinte regénybe illően tárja elénk a valóságot. Szinte látjuk magunk előtt a kis bécsi asztalos inasokat, ahogy verejtékes munkával faragják az egyedi bútorokat. "Barokk fényűzés, XXI. századi luxus. Az intarziás parketta, a körtefa, cseresznyefa, diófa bútorok egyedi megrendelésre készültek, többek között egy 200 éves bécsi kis manufaktúrában, a 2005 és 2007 közötti újjáépítés során. Kézzel faragott faberakású kandalló és könyvtárszoba, művészi metszett ablakok, öntöttvas korlátok, gránit, márvány burkolatok, mint egy arisztokrata rezidenciájában a XVII. században." Ehhez talán nem is tennénk hozzá többet, lássuk a bizonyítékokat.

Még több képért és a lakás egyéb adataiért kattints a fotóra!

luxus.jpg

 luxus_gif.gif

Lenyűgöznek a bemutatott lakások, vagy éppen, hogy nem? Valamelyikbe te is beköltöznél, vagy inkább másra költenéd a lottóötöst? Küldd el kommentben az észrevételedet, vagy keresgélj a többi hasonló között az Otthontérképen.

 

Az Otthontérkép jelenleg egy rendkívül intenzív fejlesztési folyamat közepén tart, melyben az egyik legfontosabb célkitűzésünk a minőségi ingatlanhirdetések minél szélesebbkörű elterjesztése. A jövőben igyekszünk minden tőlünk telhető eszközzel segíteni a lakásokat hirdető tulajdonosokat és az őket képviselő ügynököket, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobb minőségű fotókkal és leírásokkal ösztönözzék és segítsék a vásárlást, mind a potenciális vevők, mind az eladók megelégedésére.

Címkék: budapest lakás ajánlat legdrágább