Baja, már majdnem Dunántúl!
eladó/kiadó
2018.01.07. 06:00 I TothGeza78

Baja, már majdnem Dunántúl!

Folytatva a kedvező áru vidéki lakáskínálatot bemutató „körutazásunkat”, most a Duna bal partjára, Bajára érkeztünk. (Aki vitatkozni szeretne, hogy ő Baját a Dunától jobbra látja, nem árt tudni, hogy a folyóknál a folyásirány szerint határozzuk meg, hogy egy adott település a folyó melyik partján van).

A dél-magyarországi várost több, mint 35 ezer fő lakja, amellyel megelőzi Salgótarján, Ózd, Vác, sőt a közeli Szekszárd városát is. Igaz, nagyobb nála Cegléd, Hódmezővásárhely, Dunaújváros. A dél-alföldi régió legnyugatibb nagyvárosa, más déli városokhoz hasonlóan relatíve egészséges ingatlanpiacot tudhat a magáénak, a városban ugyanis nem nevezhetők olcsónak a lakások.

Természetesen Pécshez, vagy Győrhöz vagy épp Budapesthez viszonyítva olcsóbban kaphatunk itt kétszobás lakást. A kínálatban már 6,9 millió forintért 53 nm-es világos, tágas, erkélyes és egyedi konvektoros fűtésű lakást kapunk. Ráadásul egy szép, rendezett házban, nem is szólva arról, hogy a lakás állapota sem rossz. Persze a Duna túlsó partján, Szekszárdon egy hasonló adottságú lakás egy vagy akár két millió forinttal is magasabb áron kelleti magát - ám ez már egy másik bejegyzésünk témája lesz.

baja-kep.png

A fenti példa természetesen a legolcsóbb otthonok egyike ebben a méret kategóriában Baján. Ennél olcsóbban is találunk lakás lehetőséget a városban, ám ez esetben jóval kisebb vagy pedig lelakottabb lakásokba botlunk.
Ahogyan ez a vidéki városokban lenni szokott a nagyobb otthonok fajlagosan jóval olcsóbbak.

Baján érdekes módon a belvárosban is lehet 10 millió forint alatt tágas, polgári stílusú otthonra lelni. Ez a 78 nm-es nagy belmagasságú, igényes módon (bár nem teljes körűen) felújított lakás a belvárosban saját gépkocsi beállóval és tárolóval várja új gazdáját.

baja_lakas.png

Az is igaz, hogy a különlegességekért ebben a városban is viszonylag sokat kérnek. A belváros szívében 29,5 millió forintba kerül ez a 132 nm-es, teljes körűen felújított szintén nagypolgári otthon, amelyben még a teljes bútorzat is eladó. Ebben az esetben a képek magukért beszélnek, érdemes például a fürdőszoba egyedi kialakítására egy pillantást vetni.

bajai_lakas.png

 

Címkék: lakás belváros vidék zöldövezet eladó ingatlan eladó lakás Baja otthontérkép eladó/kiadó vidéki lakások vidéki ingatlanok vidéki eladó ingatlanok vidéki felújítandó lakások vidéki felújított lakások vidéki eladó lakások bajai lakás bajai lakások bajai ingatlanok bajai belvárosi lakások bajai felújított lakások bajai felújítandó lakások bajai felújított ingatlanok bajai felújítandó ingatlanok