Balassagyarmat: ez nem nyugat, de nem is Ózd
eladó/kiadó
2017.12.23. 06:00 I TothGeza78

Balassagyarmat: ez nem nyugat, de nem is Ózd

Érdekes dolog, hogy a fővárosi ember szemében nagyjából három részre oszlik az ország vidéki része, mégpedig a nyugati, a keleti és a déli „végekre”.

Kelet, az kelet gondolhatnánk, ami persze általánosságban igaz lehet, de az egyes nagyvárosok között igen jelentősek az árkülönbségek. Miközben Ózd vagy Salgótarján ingatlanjai között akár már 2-3 millió forintért is találhatunk lakásokat, addig Balassagyarmaton 5 millió forintnál kezdődnek az eladó társasházi otthonok. Igaz az is, hogy itt a lakások környezete is általában igényesebb, hiszen ez a közepes város már évszázadok óta a tehetősebb észak-keleti magyar települések közé tartozik.

Keleten tehát drágának mondhatók e városkában a lakások. Itt van mondjuk ez a Madách ligetben lévő két szobás, 52 nm-es, a városközponttól 5-10 perces sétára lévő, igaz felújítandó lakás. Ennek ára 6 millió forint feletti és ez a legolcsóbbak közé tartozik a városban. Bár az is igaz, hogy költeni kell még rá.

balassagyarmat-latkep.png

Viszont az érdekes, hogy ugyanitt a Madách ligetben egy nagyon szépen, hangulatosan felújított, cirkóval is ellátott 50 nm-es lakás sem nagyságrendekkel drágább. A 70-es éveken épült, de belülről a jelen kort idéző ékszerdoboz 7,4 millió forintos áron keresi gazdáját.

madach_liget_balassagyarmat.png

Nézzük meg akkor a helyi luxus kategóriát is, ami ismét egy hatalmas, kétgenerációs családi ház lesz. Persze a környéken már 10 millió forint alatt is akad felújítandó öreg ház, de mi most nézzünk inkább egy szép darabot. Ez a 290 nm-es 2011-ben épült, két szintes, dupla komfortos ház még padlástérrel is rendelkezik, amely további bővítési lehetőséget rejt magában. Az alagsorban egy üzlet működtethető, viszont ezen ingatlan ára eléggé borsos, közel 35 millió forint.

290nm_haz_balassagy.png

 

Címkék: lakás vidék családi ház eladó ház zöldövezet eladó ingatlanok eladó lakások Balassagyarmat otthontérkép eladó/kiadó vidéki családi házak vidéki lakások vidéki ingatlanok vidéki eladó családi házak balassagyarmati lakások eladó vidéki lakások balassagyarmati eladó lakások