Párizsi panoráma és mediterrán életérzés Szegeden
Hat szobás mediterrán stílusú házat és igazi, a párizsi háztetők fílingjét árasztó, frissen felújított 4 szobás belvárosi lakást is találtunk Szegeden 40 millió forint környéki áron. A városban tavaly mintegy 10 százalékkal csökkent a bűnesetek száma és éppen ennyivel nőtt a kínálati négyzetméterár.
Tíz százalékkal emelkedett tavaly a kínálati átlagár négyzetméterenként Szegeden: míg tavalyelőtt 223 ezer, addig 2016-ban már 245 ezer forint volt az eladók által kért összeg. Ami a biztonsági mutatókat illeti, gyakorlatilag ugyanekkora mértékben – pontosan 9,2 százalékkal – csökkent a bűnesetek száma az Otthontérkép statisztikái szerint.
A két dolog nyilván összefügg, de ezzel párhuzamosan az egész országban jellemző ingatlanpiaci élénkülés szintén megteszi hatását. Szeged ráadásul jelentős egyetemváros, ahol a hallgatói kereslet is inkább a drágulás irányába tolja a folyamatokat. Mindazonáltal az árak korántsem valóságtól elrugaszkodottak, és jó minőségű ingatlanokból válogathat az, aki a csongrádi megyeszékhelyet vette célba.
A belvárosban, kőhajításnyira a Reök-palotától eladó ez a négy szobás, prémium minőségben és teljes körűen felújított 125 négyzetméteres lakás 41 millió forintért. Csodás panorámával rendelkezik a Zsinagógára és a szegedi „City”-re.
Kattints a képre még több fotóért!
Szintén a belvárosban keresi új gazdáját ez az Ybl-díjas építész által tervezett, irodának is alkalmas belső kétszintes 186 négyzetméteres lakás. Az emeleten a 3 hálószoba és a méretes fürdőszoba mellett egy déli tájolású napozóterasz is található télikerttel.
Kattints a képre még több fotóért!
Az igényes és kényelmet maximalizáló megoldások között ott van a galériás étkező, egy kandalló, padlófűtés és saját kerékpártároló is.
Kattints a képre még több fotóért!
Ez a hat szobás, igényesen felújított, mediterrán jellegű kerttel is rendelkező ház 40 millió forintért eladó a belvároshoz közeli Borbás utcában. Az egyedi kialakítású, díszkaviccsal kirakott konyha és a kerti csobogó még különlegesebbé teszi.