Belefektetsz vagy beleszeretsz?
Kétféle vevő van a lakáspiacon: aki magának keres, persze olyat, amibe beleszeret, és aki csak pénzt akar keresni a lakáskiadással. Az ideális valahol a kettő közt lenne, ha vásárlóként nézzük. Eladóként olyat keresünk, aki beleszeret és lehetőleg nem, vagy alig alkuszik. Vajon kinek érdemes eladni a mi lakásunkat? Érdemes felújítani? Vagy legalább kitakarítani eladás előtt?
Az ingatlanosok megfigyelései szerint kétféle lakáskereső van, az egyik kifejezetten jó áron, minél lerobbantabb, de szépen felújítható, és persze könnyen kiadható lakást keres. Itt nem szempont még az sem, hogy tisztaság, rend van-e, a lényeg, hogy a piaci ár alatt legyen a pecó, vagy a tulajdonos engedjen.
A másik fajta vevő magának keres, olyat, amibe beleszeret, és persze olyat, amilyet a pénztárcája, hitelképessége még elvisel. Ilyenkor fontos a rend, a tisztaság, a színek, de még egy szép virág is dönthet, ami a folyosón „rámosolyog” a reménybeli vevőre. De a minimum a rend és a tisztaság akkor is, ha felújítandó az ingatlan.
Ha lakást, vagy házat szeretnénk eladni, akkor jó előre el kell döntenünk, kit célzunk. Az alábbi eladó például valószínűleg inkább befektetőt keres, az árral akar hódítani.
Magam is épp házeladás előtt állok. Sajnos kinézete a fenti példára hajaz. Nagy dilemmám, hogy a méregdrága festést és mázolást és kisebb szépészeti felújításokat legalább érdemes-e megkockáztatni, visszajön-e vajon az ára. A válasz a lakonikus: attól függ. Hogy mitől? Hát jórészt attól, hogy milyen vevőt keresek, Mennyire sürgős az eladás, ki tudom-e várni, míg valaki beleszeret (hibái ellenére) az én lakásomba-házamba.
Mert bizony a legtöbb ingatlan kompromisszumoktól terhelt. A házam például nem rossz, de közel sem elegáns környéken van, jelen lelakott állapotában egy kigyúrt, kitetovált „lakásos-vállalkozó” tehet rá reálisan ajánlatot. „Főnök úr, a feléből mennyit enged” bevezetéssel...
Ha viszont kicsinosítom, akkor a jól látható hibái ellenére talán – mondom: talán – találok olyan vásárlót, aki valóban beleszeret előnyeibe. Úgy, ahogy annak idején én is beleszerettem az előnyeibe. A relatíve jó közlekedésbe, a szép telekbe, kis kedvességébe, no és persze az elérhető árba.
Ha az álmok birodalmában élünk (ahogy oly' sokan ma a lakáseladók közt), akkor aligha jön el valaki „beleszeretni” szívem csücskébe. Szóval rá kell szánni sok százezret, ki kell csinosítani és keresni kell mindenáron egy beleszeretős vevőt, az első „álom-árat” a realitásokig csökkentgetve. Olyan vevőt képzelek, aki ismeri, szereti a környéket és közel akar költözni szeretteihez, gondozásra váró szüleihez, satöbbi.
Nagyon remélem, hogy a felújítás meghozza nekem a jó vevőt. Drukkoljanak, és ha épp eladni készülnek, Önök is gondolják meg, pusztán az árral akarnak-e hódítani, vagy minimálisan kicsinosítják legalább a lakást, készítenek valóban minőségi fotókat és addig hirdetik, amíg megjön az a vevő, akinek tényleg tetszik a ház. És ha csillagászati árat nem is fizet, legalább a piaci árból nem akar súlyos milliókat lealkudni még, hogy azután egy alapos felújítás után kiadja, vagy jóval magasabb áron piacra dobja kéglinket.
Álljon itt egy jó példa egy nem hibátlan, de szépen kicsinosított (azaz legalább kifestett, rendezett) házra. Nem ez még nem az enyém, de majd én is meghirdetem ősszel, itt az Otthontérképen.
