Tudtad, hogy Budapest legnagyobb lakótelepe dán technológiával épült?
négyzetméter
2016.09.14. 09:48 I galerika

Tudtad, hogy Budapest legnagyobb lakótelepe dán technológiával épült?

Nehéz elképzelni, hogy a szocializmusban bármit is beengedtek az országba Nyugat-Európából, mint ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy tőlünk nyugatabbra is épültek panelházak. Pedig számos országban próbálták a II. világháború utáni lakáshiányt panelek építésével megoldani, bár kétségtelen, hogy ez a fajta gyors és olcsó építkezés a keleti blokkban sokkal jobban elterjedt.

Így történt ez Magyarországon is, ahol a politikai vezetés két házgyári technológiát vásárolt meg tesztelés céljából, az egyiket a Szovjetunióból, a másikat Dániából. A szovjet licencre épülő gyár végül Óbudán, míg a dán Larsen-Nielsen technológiát alkalmazó gyár a Ferencvárosban kezdte el gyártani a paneleket.

Az építész szakma számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet technológia nem teszi lehetővé 3 x 2,7 méteres szobáknál nagyobb helyiségek kialakítását, illetve ezeknek a lakásoknak a belmagassága is jó 10 cm-rel alacsonyabb, mint a dán házaknak, ezért jobbnak látták a dán technológia széleskörű alkalmazását. A politikai vezetés azonban a szovjet technológia mellett döntött, melynek hibáit később kisebb-nagyobb sikerrel sikerült kiküszöbölni.

Dán technológiával így nagyon kevés lakótelep épült az országban. Az első ilyen lakótelep Zuglóban a Füredi utcai lakótelep volt, mely a 2011-es népszámlálási adatok szerint Budapest legnagyobb lakótelepe a lakosságszámot tekintve. Csaknem 13 ezer lakásában ugyanis több mint 58 ezer lakos él összesen.

Hogy a dán technológia mennyivel jobb, mint a szovjet, azt pedig eldöntheted, ha megnézed az alábbi lakásokat:

Teljes berendezéssel zöldövezetben

A Tihany téren kínálják eladásra ezt a 2. emeleti másfél szobás lakást, mely teljes körű felújításon esett át, és kiváló elosztással rendelkezik. A 46 négyzetméteres lakás ablakai parkra néznek, és teljes bútorzattal együtt eladó, így akár azonnal költözhető.

furedi-panelek1.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

 

Felújított lakás panelprogramos házban

Szintén a Tihany téren található ez a másfél szobás lakás, mely fiatalos berendezéssel várja új lakóit. A néhány éve panelprogramon átesett ház első emeleti lakása, belülről is megújult, így egyedi hőmennyiségmérővel rendelkező új radiátorokat, biztonsági bejárati ajtót, műanyag redőnnyel és szúnyoghálóval felszerelt ablakokat, valamint új, gépesített konyhabútort is kapott.

furedi-panelek2.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

 

Másfél szobás lakás légkondival

Egy Kerepesi úti panelház 9. emeletén helyezkedik el ez a vidám, színes, fiatalos lakás, melyben a fürdőszoba felújításra került, de a többi helyiség is jó állapotban van. A 46 négyzetméteres lakás fűtéséről távfűtés gondoskodik egyedi méréssel, a nyári hőséget pedig klíma teszi elviselhetőbbé.

furedi-panelek3.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

 

Napfény és panoráma egy panelprogramos lakásban

Kedvező tájolásának köszönhetően rendkívül napos ez a másfél szobás lakás, mely egy panelprogramon átesett ház 6. emeletén található. A lakás ezen kívül klímával és vízórával is felszerelt, és gyönyörű panorámával is rendelkezik.

furedi-panelek4.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

Eladó panel lakások Budapesten (X)

A legjobb ingatlanok magánszemélyektől (X)

Címkék: panel négyzetméter eladó lakás Zugló