Ezek kellenek az első lakásba!
2016.08.29. 15:20 I horvathandrea

Ezek kellenek az első lakásba!

A felnőttlét első lépése, a családtól való leválás első fontos történése, hogy a főiskolai vagy egyetemi évek alatt lakást vagy kollégiumi szobát bérlünk. A saját kuckó lakberendezése még messze van attól, amikor már kétgyerekes családfőként gondolkodva kell berendezni egy lakást, mégis, fontos, hogy a pár négyzetméteres saját térben minden fontos meglegyen. Például egy asztal, ahova letehetjük a rendelt pizzát és sört, egy ágy, ami az egyetemi évek összes hódításának színtere lesz, és egy ülőhely, ahova a haverok is ledobhatják magukat. Összeszedtük a belépő bútorokat az első lakáshoz/kollégiumi szobához.

collage-2016-08-19.jpg

 

  • Kinyitható kanapé
  • Babzsák, vagy olcsó, de szép fotel
  • Bekeretezett filmplakátok
  • Állólámpa
  • Dohányzóasztal
  • 1: Poharak, evőeszközök, kispárnák, ágynemű

Amíg a gyerekkori szobában elfért a rongyos szélű filmplakát, az első saját kuckóban felnőttesebb, ha a falra kerülő képeket, posztereket képkeretbe tesszük. A saját poharak és evőeszközök mellett a kispárnák és az új ágynemű is hozzátartozik a beszerzendő holmik közé. Az Ikea és a Kika a legjobb választás a nagy bevásárláshoz, mindkét helyen kapható a fent írt lista, jó áron, és még házhoz is szállítanak.

Egyetemekhez közeli, jó állapotú albérleteket, kiadó szobákat az Otthontérkép oldaláról válogattunk:

Részletekért kattints a fotóra!debrecen_elado_lakas_2.jpg

 

Részletekért kattints a fotóra!kelenfold_elado_lakas.jpg

 

Részletekért kattints a fotóra!egyetem_ter_lakas_kaido.jpg

 

Részletekért kattints a fotóra!szeged_kiado_lakas_3.jpg

Címlapkép forrása: pexels.com

Több mint 100 ezer ingatlan egy helyen (x)

Címkék: egyetem kiadó valogatas