Ezek a legstílusosabb eladó lakások Budapesten!
Év végi minisorozatunkban elhozzuk nektek a legeket! Az előzőekben megtudhattátok milyenek az ország legdrágább otthonai, ezúttal pedig a legstílusosabb budapesti lakásokba pillanthattok be. Jó nézelődést kívánunk!
Egy lakás stílusának csupán a képzelet szabhat határt. Mivel ez javarészt ízlés kérdése, így nehéz megállapításokat tenni ezen a téren. Attól, hogy valaki nem szereti a színes tapétát, másnak még lehet ez a szíve vágya, ugyanígy, míg sokan ridegnek találják a minimált, vannak, akik kifejezetten otthonosan érzik magukat ilyen környezetben.
A helyzet komplikáltsága és szubjektív volta miatt nem is bocsátkozunk parttalan vitába a különféle stílusokról, sokkal inkább azokra az elvekre hívjuk fel a figyelmet, amit minden esetben érdemes szem előtt tartani. Ilyen például az, hogy szerencsés olyan stílus mellett voksolni, ami időtálló, hiszen előfordulhat, hogy hosszú évekig ez a miliő jelenti majd az otthont. Hasonlóan lényeges, hogy ha kiválasztottunk egy irányvonalat, akkor igyekezzünk konzekvensek maradni. Előfordulhat, hogy úgy jön ki a lépés, hogy modern stílusú nappalinkban egy-egy antik darab is helyet kap. Nincs ezzel semmi probléma, a lényeg, hogy az összkép egységes és harmonikus legyen.
Végül, de nem utolsó sorban ügyeljünk a praktikumra. A lakás elsődleges funkciója végtére is a mindennapi életvitel, éppen ezért ezt a szempontot sose tévesszük szem elől és ügyeljünk arra, hogy a design ne menjen a használat rovására.
A továbbiakban Budapest legstílusosabb otthonaiban nyerhettek bepillantást!
Csinos kis lakás a XIII. kerületben
További képekért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!
Exkluzív otthon a belvárosban
További képekért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!
Olasz luxus az Andrássy úton
További képekért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!
Egyediség, panoráma és kellemes környezet
További képekért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!
Picike lakás gyönyörű belsővel
További képekért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!