Már egy éve nem esnek tovább a lakásárak
2014.04.08. 16:04 I otthonterkep

Már egy éve nem esnek tovább a lakásárak

Az erős idei ingatlanpiaci forgalom a harmadik hónapban sem esett vissza, 2014 márciusa mind adás-vételek, mind kereslet szempontjából az elmúlt két év egyik legerősebb hónapja volt. A panelek ára nőtt, míg a téglalakásoké csökkent, így összességében stagnáltak a lakásárak - derült ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Szakértők szerint már közel van a trendforduló a lakáspiacon, ez a tranzakciós adatokon meg is látszik, bár a lakásárakban még nem láthatjuk a robbanás jeleit.

 

A Duna House legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy a viszonylag erős idei ingatlanpiaci forgalom a harmadik hónapban sem esett vissza, sőt az adás-vételek száma az elmúlt két év egyik legmagasabb adata lett. A 8124 darab tranzakció 21%-kal erősebb a tavaly márciusi adatnál és az első negyedéves, eddig összesen közel 21 ezres darabszám is 12%-os növekedést jelent 2013. év azonos időszakához viszonyítva. Ez a trend ugyan túlmutat a szezonalitáson, de az összehasonlítást torzíthatja, hogy tavaly márciusban még nehezítette a kemény időjárás az értékesítési folyamatokat, és több tranzakció a későbbi hónapokra csúszott. Bár a Keresleti Index egy százalékpontot esett az előző hónaphoz viszonyítva, a 86 pontos érték így is az elmúlt két év második legerősebb keresletét mutatja a februárt követően.

dhtranzakció.png

Másfél éve, vagyis 2012 utolsó negyedéve óta lényegében 81 százalékponton stagnál az Országos Lakásindex. Az idei első negyedév mozdulatlansága azért is meglepő adat, mert a 2014-es piaci forgalom kiemelkedő, és a kereslet is kiugró értékeket mutat. A piac élénkülésének elvi velejárója az áremelkedés, de a típusbeli árindexek ellentétesen mozdultak ki, így ezek összhatása további stagnálást eredményezett. Jól mutatják a típusok árindexeinek ellentétes irányát a Duna House összevont Országos Panel- és Téglalakás Indexei. A panelek ára 2 százalékpontot felfelé-, a téglalakások ára épp ugyanennyit lefelé mozdult. Ez utóbbi most 82 ponton áll, ami csupán egy ponttal több, mint fél éve mért mindenkori minimum. A panelek felfelé mozdulásában szerepet játszhat, hogy az élénk keresletre ez a típus gyorsabban képes reagálni, miután az áraik (a típuslakások miatt) jobban összehasonlíthatóak mint a téglaépítésűeknél.

dhár.png

A vidéki árindexek már némileg árnyalják a képet. A keleti országrészben a panelek ára már másfél éve lassan emelkedik, s mostanra a 83 pontos értékéve visszatért a 2010-2012 közötti szintre. Ugyanitt a téglalakások ára már négy éve lényegében stagnál. Nyugaton a panelek ára csak 1 pontot emelkedett, viszont a téglalakás ára elérte történeti mélypontját és 76 pontra esett. A fővárosi panelek ára 3 százalékpontot emelkedett, ezzel 80-on áll, ami az elmúlt 3 év stagnálásának átlaga körüli érték. Ugyanez a helyzet a téglalakásoknál is, ahol ugyan 2 pontos eséssel 90 százalékpontra esett az árindex, de ez sem mutat trendet, hanem szintén az elmúlt 3 év statikus szintjének felel meg.

Az idei első negyedév összesített eladási adatai alapján a legalacsonyabb négyzetméteráron Észak-Magyarországon vásárolták a panellakásokat. Itt éppen hogy 100 ezer Ft fölött kelt el egy négyzetméter. A megvásárolt lakások zömét miskolci és kazincbarcikai panelek tették ki. Nyugat-Magyarországon már 135 ezer-, Közép-magyarországon (beleértve a fővárost is) 160 ezer Ft volt egy négyzetméter vételára. Budapesten Dél-Buda lett a legdrágább, itt 214 ezret fizettek, a legolcsóbb pedig a Belváros (ez lényegében a VIII.ker.), ahol pedig 145-öt négyzetméterenként.

Az észak-magyarországi régió a tégla lakások tekintetében is sereghajtó lett, sőt talán még súlyosabb a helyzet, mint a paneleknél, ugyanis az egyébként drágábbnak számító téglalakások ára pontosan ugyanazt a 101 ezer forintos átlagot mutatja. A nyugati régiókban ennél jóval magasabb áron keltek el a téglalakások, nagyjából 180 ezer Ft/m2 áron, de az alföldi megyék is 165 ezer Ft körül teljesítettek. A közép-magyarországi területen közel 230 ezer Ft/m2 volt az eladási átlag, ezen belül Észak-Buda a legdrágább, ahol négyzetméterenként 321 ezer forintért keltek el a lakások. A főváros legolcsóbb területe a tégla lakások tekintetében Dél-Pest volt, itt az átlagos négyzetméter ár 215 ezer Ft volt.

Az idei első negyedévben továbbra is gyenge volt az újépítésű lakások forgalma. A legmagasabb arányban ezt a típust a Dél-Alföldön vásárolták 4%-ban, a többi régióban pedig csak ez alatt. A minőségi skála másik végét, vagyis a felújítandó lakásokat Nyugat-Dunántúlon vették a legnagyobb arányban 9%-kal. Vagyis továbbra is a"jó" és "nagyon jó" besorolású ingatlanok a kelendőek.

A téglalakások észak-magyarországi alacsony átlagárára magyarázat lehet a magas árcsökkentés is. Itt 8%-kal kellett engedni az eredeti elképzelésekből, hogy a vevők érdeklődését egyáltalán felkeltse, akik további 7%-ot alkudtak még az árból. Összehasonlításképp Észak-Pesten elég volt átlag 3%-ot engedni és az alku is csak 4% volt. Továbbra is a családi házak eladóinak kellett a legnagyobb csökkenést elszenvedniük, ezen belül például a dunántúliaknak, ahol az összes árcsökkenés elérte a 19%-ot, vagy az észak-alföldieknek, ahol ez az érték 20% lett.

Címkék: adásvétel elemzés duna house tranzakció lakásár