Vevőnek lenni jó! - Csak nő, és csak nő az alku!
A teljes 2013-as év adásvételeinek száma az elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan most is 90 000 darab körül alakul, derül ki az Otthon Centrum legfrissebb Lakáspiaci Monitorjából. Országos szinten az új lakás eladások alig 3%-át teszik ki az összes tranzakcióknak, a stagnáló használt lakás forgalmat főleg az élethelyzetből adódó változások generálják. A használt lakás árak 2008-ban indult csökkenése egy 2011 végi rövid megtorpanás után ismét folytatódott, 2008 és 2013 között már több mint 20 százalékos a visszaesés. Az új lakáshitelek kihelyezésében némi pozitívum látható, ez azonban egyelőre nem tud trendfordulót hozni. A bérleti díjak minimálisan emelkedtek, a bérbeadásból elérhető hozam 8-9 százalék között mozog.
A vevőknek nyerő állapot persze pont addig tölthet el minket is örömmel (nem befektető típusú vásárlók esetében), amíg az eladói oldalon nem épp egy nagy alapterületű, Budapest agglomerációjában lévő településhez (vagy az országban egyéb kisebb községhez, városhoz) tartozó családiházat igyekszünk értékesíteni úgy, hogy utána budai, pesti, győri, vagy pl. kecskeméti jó állapotú, belvárosi, téglaépítésű társasházi lakásba költöznénk. Ekkor ugyanis közel sem fogunk tudni annyit alkudni a lakás árából, mint amennyit engednünk kell a meglévő ingatlanunkéból. Feltételezve, hogy egyik ingatlan sincsen sem túlságosan alul-, avagy felülárazva.
„A már megszokott lakáspiaci kép bontakozik ki előttünk; stagnáló adásvételi számok, csökkenő árak, javuló vevői pozíciók, hosszabbodó értékesítési idők.” – összegezte Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője – „A „félig üres pohár” szemszögéből az látszik, hogy az új építésű lakások egyre csökkenő eladásai aggasztóak, a lakásépítésekben mind az értékesítési célú, mind a saját célú építkezésekben komoly visszaesés látható. De, nézhetjük a „félig tele pohár” szemszögéből is, hiszen az élethelyzetből adódó változások a gazdasági és finanszírozási helyzettől függetlenül 2009 óta stabilan 90.000 körüli adásvételt generálnak, és ez nagy valószínűséggel idén is így lesz. Azonban lehet, hogy jobb ötlet meginni azt a fél pohár vizet, és kihasználni, hogy az árak 2008-hoz képest 20 százalékkal alacsonyabbak, az állami kamattámogatások valóban jó kondíciókat biztosítanak a lakásvásárláshoz, és a bérleti díjak minimális emelkedése miatt a bérbeadási célú vásárlás versenyképes hozamokkal kecsegtet.” - tette hozzá az elemző.
Forgalom: nincs változás az elmúlt évekhez képest
„Az idei év első három negyedévében tapasztalt 65 ezres forgalom leginkább a 2011-es év első kilenc hónapjában mérthez hasonlító-.” – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. – „Tavaly a végtörlesztés lezárása nagyszámú előrehozott vásárlást hozott a piacon, így célszerűbb az idei adatokat a 2011-es év azonos időszakán látott adásvételek mennyiségével összevetni.”
Próbáld ki a legújabb és leginnovatívabb magyar lakáskeresőt.
Újlakás-piac: már csak 3%-a az összes adásvételnek
Akár az új építésű lakások eladásait, akár a lakásépítési statisztikákat nézzük, nehéz pozitívumokat találni ebben a szegmensben. 2012 első félévéről 2013-ra 40 százalékkal csökkent a használatbavételi, illetve 30 százalékkal az építési engedélyek száma Magyarországon. A csökkenés a 2009 óta tartó mélyrepülés folytatása, ráadásul a 2011-2012 között látható lassuló visszaesés ismét felgyorsult. A helyzet súlyosságát jól jelzi, hogy a lakásépítések mélyrepülését nem csak a profitalapú ingatlanfejlesztések leállása okozza, hanem a háztartások építési kedvét is jelentősen visszafogja a kedvezőtlen gazdasági és finanszírozási környezet.
A KSH statisztikái szerint a válság óta folyamatosan csökkenő arányban szerepelnek új építésű lakások az adásvételekben. Amíg az összes adásvétel 2009 óta folyamatosan a 90.000-es szint körül mozog, az új lakás eladásoké csökken, ami egyrészt a kínálat szűkülését, másrészt a vevői bizalmatlanságot tükrözi. Amíg 2008-ban országos szinten 9 százalék körüli, Budapesten pedig 15 százalék körüli volt az új építésű lakások részaránya az összes eladáson belül, addigra ez 2012-ben 3, illetve 4,5 százalékra esett vissza.
Használtlakás-piac: jobban járnak a vevők
Az értékékesítési idők 2013 első kilenc hónapjában tovább nőttek az előző év azonos időszakához képest. A növekedés minden típus esetében megfigyelhető, a panellakások értékesítésére 3, a téglalakások eladására 4,5, míg a téglaépítésű házak esetében 7 hónapot kell ez eladónak az értékesítésre átlagosan szánnia.
A teljes árengedmény mértéke átlagosan 13,7 százalékot tett ki. A vevői alkulehetőségek növekedése a panel és a téglaépítésű lakások esetében is megfigyelhető volt, míg a téglaépítésű házaknál minimálisan mérséklődött. Mind a panellakások, mind a téglaépítésűek esetében a növekmény fele-fele arányban oszlik meg a kínálati árcsökkentés és a szerződéskötés kori áralku között. Az árengedmények mértéke nagyjából megegyezik az ország egyes régióiban, kivételt csak Pest megye képez, ahol az eladók rosszabb alkupozíciója a teljes árengedmény mértékében is megmutatkozik. Az agglomerációban tapasztalható nagyobb alkuban az is szerepet játszik, hogy az ingatlanállományban azon a területen a családi házak dominálnak, melyek önmagukban is nagyobb alkumértéket jelentenek.
Bérlakáspiac: visszafogottan növekvő bérleti díjak
A bérleti díjak az idei év első kilenc hónapjában is magasabbak voltak, mint az előző év azonos időszakában, így már három éve visszafogottan nőnek. Bár a növekedés stabil, a díjak még nem érték el a 2009-es szintet sem, a válság előtti szinttől pedig további 10-15 százaléknyira vannak elmaradva. A növekvő bérleti díjak a befektetési célú ingatlanvásárlást is vonzóbbá tehetik. A jelenleg bérbeadási céllal vásárolt ingatlanok esetében egy 10 éves befektetési időszakon továbbra is 8 és 9 százalék közötti hozamokat lehet elérni.