Nem akaródzik továbbra sem a lakásvásárlás
A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2013. júliusában, országosan 7560 ingatlan adásvétel történt. A becslést ugyan kizárólag a saját eladási adataik alapján készíti a közvetítő hálózat (egy titkos algoritmus alapján), így nem tekinthetőek hivatalosnak az adatok, ám a trendeket, piaci mozgásokat talán érdemes leolvasni a lakáspiaci szereplőknek grafikonokról.
Szinte pontosan a májusi forgalommal megegyező országos adásvételi forgalmat becsültek a Duna House elemzői július hónapra. Tavaly és 2011-ben is ugyanebben az időszakban még a szezonalitásnak megfelelő csekély esés volt tapasztalható, idén azonban 5%-kal több ingatlan cserélt gazdát, mint június hónapban.
Az idei forgalom tehát az első hét hónapban 48 ezer tranzakciót mutat és a nyári hónapoktól eltekintve folyamatos havi növekedésben van. Tavaly júliusig ugyan 60 ezer tranzakció volt, de ebbe erősen közrejátszott az év eleji végtörlesztés. Idén áprilistól azonban rendre nagyobb a forgalom, mint akár tavaly, vagy tavaly előtt. 2011-ben az első hét hónapban 46 ezer adásvétel történt, ami 3%-kal kevesebb az idei adatoknál.
A KSH előzetes adatai szerint 2012-re vonatkozóan 73 400 tranzakciót regisztrálták, ehhez képest a Duna House tavalyi becslése 20 ezerrel többet mutatott, ami bizonyítja, hogy óvatosan kell bánni a becslésekkel.
UPDATE: Megjött a KSH 2012-re vonatkozó végleges adata ami szerint 86 ezer lakástranzakció valósult meg Magyarországon, így az eltérés 10%-on belül maradt, mintegy 7 ezer darab volt, ami jóval közelebb hozza a Duna House becslését a valós adatokhoz.