Első út az Otthontérképen - Ahogy Klári és Gyuri csinálták
2013.05.12. 09:46 I otthonterkep

Első út az Otthontérképen - Ahogy Klári és Gyuri csinálták

 

Hogyan használd az Otthontérképet?

 

Klári és Gyuri, egy fiatal házaspár, szeretnének összeköltözni egy budapesti lakásba. Fontos számukra az ár, hitellel együtt hozzávetőleg 22 millió forintot szánnak új otthonukra, valamint a lakás mérete, amit előzetesen mintegy 60 négyzetméterben határoztak meg. Továbbá lényeges nekik még a belváros közelsége, és hogy legyen a környéken megfelelő park, zöldterület. A számukra ideális lakást az Otthontérkép segítségével szeretnék megtalálni.

 

Hogyan is kezdjék?

keresősáv_600.png

Először is érdemes használniuk a keresőt, amit a térkép tetején találhatnak. A keresés menete szokványos módon zajlik. Megadhatják a keresett lakás méretét, a kínálati árát, ha tudják, akkor a konkrét kerület, városrész, vagy utca nevét is, valamint a „Még több” opció segítségével több egyéb keresési feltételt is. Ezeket a funkciókat akár külön-külön vagy egyszerre is használhatják. A rendszer automatikus módon és szinte azonnal frissíti a feltételeknek megfelelő találatokat a térképen.

Kezdődhet a keresgélés a térképen, és a szimpatikus városrész kiválasztása.

neólipót.png



hibrid_nézet.pngHa Gyuriék pontosan tudnák, hogy melyik városrészbe vagy utcába szeretnének költözni, akkor a keresési feltételek megadása után választhatják akár a hibrid (térkép + lakáslista), illetve a kizárólag a lakásokat megjelenítő listanézetet.

A hibrid nézetet (oldalsó kép) a térképen látható ingatlanok száma mellett lévő kis nyíllal jeleníthetik meg. Ebben az esetben úgy tudnak tovább böngészni a térképen, hogy az oldalsó, ingatlanokat tartalmazó listasávban az aktuális térképnézetnek megfelelően folyamatosan frissülnek a találatok.

A térképről elnavigálva, a teljes listanézetre kattintva (lenti kis kép), a keresés beállításainak megfelelő ingatlanok listáját kaphatják meg. A keresési feltételek további szűkítését a listanézeten is bármikor megtehetik, vagy akár egy gombnyomással vissza is navigálhatnak a térképre is, további keresgéléshez.



listanézet.png

ikonok.png

Mivel a friss házasok számára fontos a zöldterület mértéke, ezért a térkép bal oldalán lévő ikonok használatával (csak rá kell kattintani) tovább optimalizálhatják a tökéletes lakás megtalálását. A térképen jelenleg „értékesítési ár”, „kínálati ár”, „garázsár”, „bérleti díj” és ”zöld közterek” kategóriák szerint lehet további információhoz jutni a kiszemelt lakás környezetéről.

A kategóriák folyamatosan bővülnek

 

Klári és Gyuri azonban szeretné megmutatni rokonaiknak, barátaiknak a talált lakásokat, hogy segítsék ők is a választást. És az sem utolsó számukra, hogy így a jelenlegi szomszéd házaspár, Ibolya és Tibor orra alá dörgölhetik, hogy ők bizony rövid úton elköltöznek egy sokkal jobb környékre. Az Otthontérkép alkalmazásaival akár a konkrét lakásokat, akár az egész környéket könnyedén megmutathatják bárkinek, hiszen az aktuális térképszelvény, rajta az ingatlanokkal, a térkép jobb felső sarkából lenyitható menü segítségével megosztható és beilleszthető. A „Blog” gomb megnyomásával pedig megnyílik az Otthontérkép saját blogja, amelyben lakáspiaccal foglalkozó híreket, lakásvásárlással kapcsolatos hasznos információkat, és egyéb anyagokat találnak.

 

megosztás.png

Jöhet a lakás kiválasztása

 

A megfelelő környék és a potenciális ingatlanok már megvannak, most jöhet a lakás konkrét kiválasztása. Az Otthontérképen minden lakást egy egyedi pötty (POI) jelöl, ahol azonban több lakás is van közel egymáshoz, ott egy kék gyűjtőpötty mutatja, hogy hány lakás felel meg a keresési feltételeiknek. A gyűjtőpöttyökre kattintva egyre mélyebb rétegekbe jutunk, végül az egyedi lakásokat szimbolizáló pöttyökre nyomva megjelenik a lakás előzetes adatlapja. Ebben az ablakban a lakás legfontosabb információt találhatjuk meg, mint cím, alapterület, szobák száma, vételár, valamint a négyzetméterár és városrészt jellemző átlagos négyzetméterár.

adatlap.png



További segítséget jelenthet a vásárláshoz, hogy az ingatlan négyzetméterárát a rendszer beszínezi annak függvényében, hogy milyen irányban tér el a kiválasztott lakás ára a környék átlagától. Amennyiben olcsóbb, úgy zöld színnel jelenik meg az ár, ha drágább, akkor pirossal. Ez minőségtől függően jelentheti azt is a lakáskereső számára, hogy egy kimondottan jó, avagy rossz ajánlatról van szó, ám azt is, hogy egy felújításra szoruló, avagy újszerű lakást néz éppen.

Fontos tudni, hogy a térképen megjelenő ingatlanpöttyök, az ingatlanközvetítő hálózatok sztenderdjei szerint,  nem tökéletesen pontos lokációt mutatnak, hanem a lakás közvetlen környezetébe helyezik el az ingatlant. Ezért fordulhat elő az, hogy egy adott ponton akár több lakás is található, amik a valóságban esetleg szomszédos házakhoz tartoznak.

A lakás legfontosabb információinak és képeinek megnézése után, a „Tovább az ingatlan adatlapjára” gomb megnyomásával, már az adott ingatlan egyedi oldalára juthatunk. Itt Klári és Gyuri további hasznos adatokat tudhatnak meg a lakásról, és akár fel is vehetik a kapcsolatot a lakás tulajdonosával, közvetítőjével, akivel egy időpont-egyeztetés után, személyesen is megnézhetik leendő otthonukat.

Címkék: gépház segítség első út