A panel még drágul, a tégla már csökken Budapesten
2017.04.13. 06:05 I MeNa

A panel még drágul, a tégla már csökken Budapesten

Budapesten több kerületben is csökkent a tégla lakások ára, miközben a paneleké megállíthatatlannak tűnik felfelé - fogalmazott a Duna House (DH) az idei első negyedéves összefoglalójában.

Budapesten mérséklődtek a téglalakások árai, a Tégla Index két ponttal csökkent az előző negyedévhez képest és jelenleg a 123-as értéken áll. A panellakások ára ezzel szemben megállíthatatlan, további növekedés figyelhető meg így év elején is. Az index elérte a 155-ös nominális szintet. Az országban egyedül Budapesten nőtt a Panel Index értéke, vidéken ezzel szemben kisebb-nagyobb mértékű csökkenés volt az első negyedévben - írta a DH.

simona_haz7.png

A Közép-Magyarországi régiót leszámítva, vidéken, a Nyugat-Dunántúlon vásároltak legmagasabb fajlagos- és négyzetméter áron is panellakást (217ezer ft/m2). Az Észak-Alföldi régió négyzetméter árai épphogy elmaradtak a dunántúli értéktől. A legalacsonyabb négyzetméter áron - 146 ezer forintért - az Észak-Magyarországi régióban lehetett lakást vásárolni.

A fővárosban Dél-Budán volt legmagasabb a panellakások négyzetméter ára év elején, amely szinte elérte a 400 ezer forintot is. Legolcsóbban Dél-Pesten lehetett panelt vásárolni, a két terület között közel 100 ezer forintos volt a négyzetméterár különbsége.

A tégla lakások esetében a közép-magyarországi adatok kiugróan magasak. Az Észak-Alföldi régióban volt a második legmagasabb a négyzetméterár, de a kettő között nagy volt a szakadék, 478– és 292 ezer ft/m2. Csakúgy, mint a panellakások esetében, az Észak-Magyarországi régióban lehetett legalacsonyabb, 163 ezer forintos négyzetméter áron lakáshoz jutni.

Budapesten Észak-Budán és a Belvárosi kerületekben haladta meg az 500 ezer forintot a lakások négyzetméter ára. A fővárosban nem volt olyan környék, ahol 400 ezer forint alatt lehetett volna egy négyzetméter téglalakást vásárolni.

Címkék: eladó tégla lakások Budapest eladó panel lakás Budapest eladó dél-budai tégla lakások