Nagyvárosi család vidékre költözik - 1. rész
Kétrészes minisorozatban mesélem el nektek, milyen a nyüzsgő nagyvárosból vidékre költözni. Már lassan 2 éve vidéken élünk, na de lássuk, hogyan jutottunk el idáig.
Az első saját lakásunkat 2010-ben vásároltuk, hosszú körültekintés után, egy új építésű lakást, amit még az építése közben lefoglalóztunk. Ez egy földszinti, kertkapcsos, mindössze negyven négyzetméteres, másfél szobás, nagy teraszos álom volt. Mélyen árun alul jutottunk hozzá 14,5 millió forintért. Nem volt nagy a belső tér, de a 16m2-es terasz kárpótolt minket.
Egy fiatal párnak, igazi ékszerdoboz volt ez a kis zuglói lakás. A közlekedés és az infrastruktúra is jól működött a 14. kerületben, imádtam, hogy közel a belvároshoz ilyen nyugalom és zöldövezet található.
Majd megszületett a lányunk és kevésnek bizonyult a nappali-háló kombináció. Mindenképpen szerettünk volna egy gyerekszobát a picinek. A férjem igazi ezermester, kitalálta, hogy ajtót bont és megfelezi a 12m2-es hálót, így kaptunk egy hálófülkét és egy babaszobát. Megépítette pár nap leforgása alatt, a nappaliból még egy ajtót nyitott és épített egy gipsz karton falat.
Minden tökéletes volt, a lányunk cseperedett, mi pedig elkezdtünk nem férni az otthonunkban. Már így is nagy kompromisszumot kötöttem, amikor eladtuk a nagy gardróbszekrényem, mert nem fért el a hálóban. Másról már nem tudtam lemondani, nem volt más választásunk költözni kellett.
Felkerestem egy ingatlanost, aki két nap alatt eladta az első érdeklődőnek a zuglói csodát. Öt év alatt kiváló befektetésnek bizonyult, mivel az eladási ára 22,5 millióra emelkedett. Mi viszont pácban voltunk, ennyi idő alatt még nézelődni sem volt időnk, gyorsan kellett dönteni. Ekkor jött az ötlet…
A férjem örökölt egy családi házat vidéken, ami üresen, felújításra várt. Ez egy régi típusú vályogház. Mi mindig is szerettük az új kihívásokat, belevágtunk az új kalandba és elköltöztünk Szolnok megyébe, 150 km-re Budapestről.
A következő részben bemutatom az „új” házat, a felújítási folyamatot és persze az eredményeket. Elöljáróban annyit, hogy a ház finom szólva sem volt tökéletes állapotban...