Döbbenet! Megint jó lesz élni a Havannán!
Négyzetméter
2017.11.22. 09:40 I galerika

Döbbenet! Megint jó lesz élni a Havannán!

A XVIII. kerületi önkormányzat nagy figyelmet fordít arra, hogy a kerület folyamatosan megújuljon, nemcsak a felkapottabb, hanem a problémás részeken is. A 2013-as TÉR_KÖZ pályázat keretében például a Kossuth tér kapott új arculatot, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatának keretében pedig a Havanna lakótelep teljes rehabilitációja zajlik folyamatosan. Nézzük, mivel indultak a 2016-os TÉR_KÖZ pályázaton!

fejlesztesek-18ker1.jpg

A kerület ezúttal két pályázattal is indult. Az egyik a Kossuth tér közösségi célú komplex megújításának folytatása, a másik a Havanna piac közösségi célú megújítása. Sorozatunk legutóbbi részében megnéztük, milyen bringautat épít a XVII. kerület a Naplás-tóhoz, most lássuk, hogyan újul meg a Kossuth tér és a Havanna piac.

A Kossuth téren tehát folytatnák a már megkezdett felújítást, ami 2015-ben többek között egy galériának helyet adó épülettel, egy fűszerkerttel és egy Kondor Béla-rajz néhány elemével - melyek a sétautak burkolatán és az ülőkéken köszönnek vissza - valósult meg. Ezúttal pedig a burkolatok fejlesztését, automata öntözőhálózat és vízjáték építését, a közvilágítás és az elektromos hálózat fejlesztését, egy gépészeti akna kialakítását, a szennyvíz és csapadék elvezetés és egy fúrt kút létesítését, a zöld felület rendezését, valamint parkolók kialakítását célozta meg az önkormányzat.

fejlesztesek-18ker2.jpg

A Fővárosi Közgyűlés azonban csak az automata öntözőhálózatnak és a vízjátéknak, a közvilágítás és az elektromos hálózat fejlesztésének, a szennyvíz és csapadék elvezetésnek és a fúrt kútnak, illetve a zöldfelület rendezésének adott szabad utat. A tér várhatóan még így is sokkal szebb lesz, nézzük most, milyen ingatlanok közül válogathat, aki a közelben keres lakást.

Itt van mindjárt ez a gyönyörűen felújított lakás a Ráday Gedeon utcában, a Napfürdő lakóparkban. Bár a lakás a környék átlagos négyzetméteráránál drágább, a kompletten felújított otthont az egyedi konyhabútorral és konyhagépekkel, valamint a fürdőszobai mosdószekrénnyel együtt kínálják eladásra, a többi bútor pedig külön megbeszélés tárgyát képezi.

fejlesztesek-18ker3.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Lényegesen alacsonyabb négyzetméteráron hirdetik ezt a 2016-ban épült lakást Pestszentimre családias, kertvárosias környékén, Lónyay telepen. Bár ez a lakás sem olcsó, szinte teljesen újszerű állapotban van, saját telekrész tartozik hozzá gyeptéglázott kerttel és két terasszal.

fejlesztesek-18ker4.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Már elfogadhatóbb az ára ennek a felújított, kétszobás lakásnak, mely Lakatostelepen helyezkedik el. A téglaépítésű társasházban található lakás fűtését távfűtés biztosítja egyedi mérőórával és vízórával is felszerelt, így gazdaságosan fenntartható.

fejlesztesek-18ker5.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Most lássuk, milyen változás várható a Havanna lakótelepen. Ahogyan már említettük, az egykor hírhedt lakótelepnek folyamatosan zajlik a rehabilitációja, így a Havannán korszerűsödnek az épületek, bővülnek a zöldfelületek, bővül a térfigyelő kamerahálózat, szórakoztató rendezvényeket szerveznek és az elhelyezkedést elősegítő képzési programok is megvalósulnak. Az önkormányzat most pedig az évek óta sikeresen működő heti piac megújítását tűzte ki célul.

fejlesztesek-18ker6.jpg

Bár a piac nagy népszerűségnek örvend, szükség lenne megjelenésének minőségi javítására, és fontos lenne egy magas színvonalú, többfunkciós piac kialakítása a helyi adottságok és az évek alatt kialakult hagyományok figyelembevételével. Ennek keretében a zöldsáv elbontását és a garázssor elé helyezését, a parkoló felújítását és új parkolófelület kialakítását, a hús, hentesáru, tej, tejtermék, pékáru számára állandó, épített üzlethelyiségek, állandó fedett-nyitott elárusítóhelyek és ideiglenes pavilonok létesítését tűzték ki célul.

A megvalósult fejlesztés a tervek szerint lehetőséget nyújtana gasztrokulturális rendezvények, vásárok, börzék, kiállítások, sport rendezvények szervezésére is, illetve az üres fal felületek „gondolatfal” funkciót kapnának, amire mindenki festhetne, felírhatná gondolatait. Lássuk, milyen lakásokat kínálnak a lakótelepen.

A fejlesztések természetesen itt is megmutatkoznak az árakban, és a kifizetett panelprogramos lakásokat, a környék átlagárához képest drágábban kínálják. Ez a Csontváry Kosztka Tivadar utcai lakás is drágább ugyan az átlagosnál, de nemcsak új nyílászárók, hanem a szobákban szalagparketta, a többi helyiségben járólap egy teljesen felszerelt, új konyhabútor és egy új biztonsági bejárati ajtó is fogadja majd itt új tulajdonosát. Az 1 + 2 fél szobás lakás ára ráadásul teljes berendezéssel együtt értendő.

fejlesztesek-18ker7.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Szintén a Csontváry Kosztka Tivadar utcában található ez a panelprogramos, felújított lakás, melyben a szobák laminált parkettát, a többi helyiség pedig járólapot kapott. A 2 és félszobás lakásban egy viszonylag új konyhabútor és egy teljesen új, magas biztonságú (HiSec) bejárati ajtó is várja majd új tulajdonosát.

fejlesztesek-18ker8.jpg

Még több képért kattintson a fotóra!

Címkék: fejlesztések lakásvásárlás lakáskiadás városrehabilitáció eladó ingatlan négyzetméter eladó lakás Kossuth tér XVIII. kerület Havanna lakótelep eladó panelek budapest Havanna piac