Első lakás után kutatva: a nagy panelkörkép
2017.10.25. 13:58 I krakla

Első lakás után kutatva: a nagy panelkörkép

Megtalálni új otthonunkat nem egyszerű feladat, főleg a mostani ingatlanárak mellett. Egy első lakás után kutató fiatal párnak szülői támogatás, vagy saját spórolt pénz nélkül pedig szinte lehetetlen küldetés.

Éppen ezért jó kompromisszumos megoldás lehet, ha egy panellakás mellett tesszük le a voksunkat. Ugyan léptem nyomon arról hallani és olvasni, hogy a panellakások árai is irreálisan elszálltak, mégis még mindig olcsóbbak, mint egy tégla, vagy egy új építésű lakás.

Egy jó, állapotú vagy felújított másfél - két szobás panellakás ára nagy általánosságban 18 és 25 millió forint között mocorog, persze ezt jelentősen befolyásolja még a környék és például az, hogy hányadik emeleten is található az ingatlan. Fontos azonban megjegyezni, hogy ebbe az árkategóriába sokszor még plusz félszobás ingatlanok is beleesnek, ami a családalapítás előtt álló pároknak szintén kedvező lehet. 

Panellakások Óbudáról
A III. kerület bővelkedik a lakótelepekből, talán a legismertebbek ezek közül a Békásmegyeri, a Kaszásdűlői és a Pók utcai. Árban azonban ezek között is jelentős különbségek vannak: a Pók utcai telep kiváló belső infrastruktúrájának és változatos lakáskínálatának köszönhetően népszerű célpontja a lakáskeresőknek, ezért itt magasabb négyzetméter árakat találunk, mint például a város szélén lévő Békásmegyeri lakótelepen.

Bár megjegyzem, ez utóbbi sem ad egy egységes képet, ugyanis a lakótelep hegy felőli oldalának jobb a megítélése, ami az árakon is érződik. A hirdetésekben szeretik ezt kihangsúlyozni, mint például ennél a panorámás, 57 nm-es, 10. emeleti panellakásnál, ahol egyből a leírás elején megemlítik, hogy az ingatlan a hegy felőli oldalon található. A felújított lakás egyébként 2 szobás, a képek alapján nagyon szép világos és az ára is barátinak mondható: 18,9 millió forint.
zsirai_1.jpgÉrdekes megfigyelni, hogy a panellakások esetében a legfelső emelet megítélése mennyire különböző tud lenni: egyes helyzetekben sokat dob az áron, főleg ha szép kilátással rendelkezik emiatt az ingatlan, máskor viszont mérsékli az árat, hiszen az esetek többségében nehezebb ezekre a lakásokra vevőt találni.
A 80-as években épült Kaszásdűlői lakótelepen egy fiatalosan felújított 1+2 szobás, 5. emeleti lakást találtunk. Ez a magasság kétségkívül népszerűbb a lakáskeresők körében, mint a felsőbb szintek. Ennek az ingatlannak az ára 23,9 millió forint.
kaszas.jpgPanellakások Újpestről
Panellakásból Újpesten sincs hiány és bár a látvány, vagyis a budai oldal hegyei sokakat vonzanak, mégis Újpesten is érdemes körbe nézni, főleg azoknak, akiknek az ár a szűk keresztmetszet.
Újpest központhoz közel például 2+1 szobás, 3. emeleti lakásra bukkantunk, aminek ára csak 20,9 millió Ft. A 68 nm-es ingatlan ideális választás lehet azoknak a pároknak, akik a közel jövőben gyerekeket is szeretnének.
ujpest.PNGMég egy 1+2 szobás lakást mutatunk még ebből a kerületből. A világos lakás az 5. emeleten található, parkos környezetben, ami szintén a gyerekeseknek, vagy családalapítás előtt állóknak kedvez. Ennek az ingatlannak egyébként majdnem 90 ezer forinttal drágább a négyzetméter ára, így az 53 nm-es lakásért 21 millió forintot kell fizetnie annak, aki meg szeretné vásárolni.
munkasotthon.PNGVIII. kerületi panellakások
A VIII. kerületben jóval kevesebb lakótelepet találunk, mint Óbudán, vagy akár Újpesten. Viszont ideális választás lehet, azoknak a pároknak,- különös tekintettel a Szigony utcai lakótelepre,- akik a belvároshoz közel szeretnének letelepedni. A Szigony utcai lakótelepen jelentősen emelkedtek az árak az elmúlt években, a Corvin negyedben zajló nagyszabású beruházásoknak köszönhetően, így befektetésnek sem utolsó itt lakást venni. Ez a 2 szobás, felújított, erkélyes lakás például 21,5 millió forintba kerül a környéken.
prater_1.jpgPanellakások 30 millióért
Az újpesti ingatlanoknál ugyan már utaltunk rá, de azoknak a fiatal pároknak, akik családalapítás előtt állnak, érdemes esetleg nagyobb, több szobás panellakás megvásárlásában is gondolkodniuk. Persze azt érdemes figyelembe venni, hogy a panellakások nem új építésű ingatlanok, így a CSOK 10+10 nem igényelhető rájuk, viszont ebben az árkategóriában a népszerű kerületekben nehezen találni 60 nm-nél nagyobb új építésű lakást.

Ezzel szemben Angyalföldön például egy 72 nm-es, 1+3 szobás panellakáson akadt meg a szemünk, ami, ha nincs szükségünk a CSOK-os 10+10-re a megvételhez, akkor jó választás is lehet, ára egyébként majdnem 32 millió forint. Ráadásul ez az ingatlan egy 12 lakásos társasházban található, így valószínűleg egy 4 emeletes panelről van szó, ami sokkal családbarátabb, mint egy 10 emeletes.
angyalfold.jpgSorainkat egy szépen felújított, otthonos 2+1 fél szobás panellakással zárjuk a népszerű Gidófalvy lakótelepről. A 62 nm-es ingatlan a 8. emeleten található és ára szintén a 32 millióhoz közelít.
gidofalvy.jpg

Napfényes, teraszos újépítésű lakások a Duna-parton, okosotthon kialakítással! 

Címkék: budapest panel válogatás lakótelep óbuda panellakás Újpest