Százezrek jöhetnek gyorsan a lakástakarékból
2017.10.11. 06:00 I MeNa

Százezrek jöhetnek gyorsan a lakástakarékból

Az tiszta sor, hogy kategóriájában nem akad versenytársa a lakástakaréknak. A befizetésekre járó 30%-os állami támogatás (éves szinten egy szerződésre max. 72 ezer Ft) oda vezet, hogy egy 4 éves LTP is 10% feletti hozamot tud évesítve hozni nekünk. Igen ám, de ezért cserébe nekünk is tartanunk kell magunkat a vállalásunkhoz. Mi történik akkor, ha hamarabb, a futamidő vége előtt szükségünk van a pénzre?

A szabály úgy szól, hogy csak akkor jár az állami támogatás, ha a megtakarítási időszak legalább 4 év és a befizetéseket a szerződésben foglaltak szerint teljesítettük. Vagyis nem mondhatjuk azt egy 4 éves szerződésnél, hogy mi két év múlva kiszállnánk és vinnénk a pénzt (hitel nélkül).

Mert ekkor csak a befizetéseket és az arra járó alacsony összegű kamatot kapjuk meg. Az állami támogatásnak és annak hozamának búcsút inthetünk.

1_49.jpg

Ez viszont a válasznak csak az egyik része volt, ugyanis gondoltak arra a rendszer kitalálói, hogy mégiscsak megoldható legyen az idő előtti felhasználás. Erre ellenben akkor van lehetőség, ha nem csak a megtakarításunkra, hanem a teljes szerződéses összegre igényt tartunk.

Ezt összefoglaló néven áthidaló kölcsönnek hívják és pont a kérdésben hozott esetre találták ki. A pontosítás kedvéért megemlítenénk, hogy ha a lakástakarék kötéséhez képest egy éven belül igényeljük ezt a kölcsönt, akkor azt azonnali áthidaló kölcsönnek hívják, ha ezt követően, akkor csak áthidaló kölcsönnek.

A kölcsön lényege, hogy az egész szerződéses összeg felhasználható lesz a megtakarítási idő lejárata előtt. A szerződéses összeg egyenlő a befizetésekkel, a kamatokkal, az állami támogatással és az LTP -hez kapcsolt hitellel.

Annyiban bonyolultabb a helyzet, hogy a lakástakarék több mindent vizsgálni fog és ha ezeknek megfeleltél, akkor fogja csak az áthidaló kölcsönt folyósítani. A hitelképesség vizsgálatára is sor kerül, vagyis a fizetőképességet és a felajánlott fedezetet is megnézik. Ez a procedúra jellemzően 3 hetet vesz igénybe, ha lakáshitelről van szó. Ha minden rendben megy, akkor átlagosan 1 hónap alatt a teljes összeghez hozzájuthatunk.

Ennek értelmében érdemes még egyszer átgondolni, hogy mi fér bele számunkra. Nyugodtan megtehetjük azt is, hogy nem kötünk nagyon hosszú lakástakarék szerződést, hanem csak a legrövidebb 4 éveset. Ezt nyugodtan meg tudjuk hosszabbítani később, ha úgy adódna, hogy még sincs a pénzre akkor szükségünk. De ne feledjük, az állami támogatás elnyeréséhez be kell várnunk a 4 évet, vagy ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor az áthidaló kölcsön a megoldás.

Ha szeretnéd megtudni, mennyi pénzt fordíthatsz ingatlancéljaidra lakástakarékkal, használd a kalkulátorunkat!

Címkék: lakásvásárlás lakástakarék