Igazi gyöngyszemre bukkantunk Belső-Erzsébetvárosban!
A történelem egy darabkáját kínálják eladásra a Nagy Diófa utcában, egy klasszikus bérház második emeletén. A VII. kerület és az utca egyedi hangulata a falakon belül is megelevenedik az apró részletekben, miközben mégis otthonos és kellemes atmoszféra dominál a lakásban.
A VII. kerület a főváros legkisebb alapterületű, mégis, a legnagyobb népsűrűségű területe, mely különleges hangulatával vonzza magához azokat az embereket, akik szeretnék kiaknázni a nagyváros adta lehetőségeket, a város lüktetésében élni. A török hódoltság idején Erzsébetváros és Terézváros területén még tanyák és szőlőskertek terültek el, az igazi fejlődés csupán a Nagykörút kialakításakor, az 1800-as évek második felében kezdődött meg, ma pedig már a főváros egyik kedvelt kerülete, ahol az átlagos négyzetméterár 620 ezer forint körül mozog.
A Körúton belüli Nagy Diófa utcában és a lakás közvetlen környezetében nemcsak szórakozási, bevásárlási lehetőségek és étkezdék, éttermek adottak, hanem a kávézók rajongói is megtalálják kedvenc helyeiket, mint például a Massolit Könyvesbolt és Kávézó titkos kerthelyiségét, az Early Bird Reggelizőt vagy a Magvető Irodalmi Kávéházat.
A Nagy Diófa utcában eladásra kínált lakás egy kisebb, az 1880-as években épült műemlék épületben található, mely belső udvarának, lépcsőházának hangulatával veszi le a belépőt a lábáról, ami korabeli kovácsoltvas lépcsőkorlátokat, mozaik padlóburkolatokat rejt.
A múltidézés az eladó lakásba lépve is folytatódik, természetesen a szó pozitív értelmében. A 61 négyzetméter alapterületű otthonban felújítás után is meghagyták az eredeti nyílászárókat, spalettákat, és a konyhában található eredeti üveges válaszfalat.
A kiváló elosztású, otthonos lakás páratlan tulajdonsága, hogy reggeltől estig gyönyörű fényei vannak. A konyhaablak széles párkányán például még egy kis konyhakertet is ki lehet alakítani, hiszen a növények egész biztosan nem szenvednek majd napfényben hiányt.
A jelenleg nappali-hálós ingatlan könnyedén átalakítható, hiszen rengeteg lehetőséget rejt magában, így a leendő tulajdonos a saját igényeire szabhatja a tereket. Elhelyezkedéséből adódóan a lakás remek választás lehet egyetemisták, fiatalok számára, saját célra, de akár kiadásra is.
Az eladó lakás saját weboldala itt érhető el!