Egyre kevesebb a betörő Egerben, ahol piszokul drágulnak a lakások
2017.07.20. 06:00 I Törpilla von Gödöllő

Egyre kevesebb a betörő Egerben, ahol piszokul drágulnak a lakások

Míg 2013-ban még több mint kétezer bűneset történt Egerben, tavaly már csak 1165 – derül ki az Otthontérképen fellelhető bűnözési statisztikákból. A hevesi megyeszékhely igazi családbarát település, ennek megfelelően van miből válogatni annak, aki ide költözne. Igaz, itt drágultak a legjobban a panelek az egész országot figyelembe véve. 

Több mint tizedével csökkent a bűnesetek száma Egerben. A hevesi megyeszékhelyen tavaly összesen 1165 bűnesetet regisztrált a rendőrség a 2015-ben mért 1319-hez képest. 2014-ben még több mint 1500, 2013-ban pedig 2053 bűneset történt Egerben az Otthontérképen fellelhető bűntérkép szerint. A bűnözési arány a belvárosban és az északi városrészben, Felsővárosban a legmagasabb.

Eger azonban alapvetően élhető, családbarát város, tavaly például egész évben összesen 23 lakásbetörés történt. És van is miből válogatni, ha az ember legalább 4 szobás, de megfizethető házat szeretne. Harminc millió forint környékén már 120-160 négyzetméteres, igazán szép állapotban lévő ingatlanok sorakoznak az eladósorban lévők listáján.

Mint amilyen például ez a 6 szobás, gazdálkodásra is alkalmas méretű kertjében két kúttal is rendelkező családi ház 29 millió forintos kikiáltási áron.eszak.jpg

Kattints a képre még több fotóért!

Vagy ez a Felnémeten található, a szuterénnel együtt több mint 220 négyzetméteres, így több generáció együttélése esetén is ideális megoldást nyújtó ház 26,7 millió forintos irányáron.

felnemet.jpg

Kattints a képre még több fotóért!

A belváros csendes utcácskájában eladó ez a kitűnő szigetelésű 130 négyzetméteres, két szintes otthon is.

belvaros.jpg

Kattints a képre még több fotóért!

 Azok, akik nem tudják megfizetni a tégla lakásokat vagy a családi házakat, visszaszorulnak a panel piacra. Nekik azonban nem jó hír, hogy gyorsuló ütemben drágulnak ezek a lakások, tavaly országos összehasonlításban is a legnagyobb ütemben, mintegy 25 százalékkal. Körülbelül 180-185 ezer forint az átlagár, tehát egy 55 négyzetméteres  panelnél köze húsz millió forint lehet a lélektani határ.

Címkék: biztonság bűnözés eladó vidék családi ház négyzetméter otthontérkép