Találtunk baráti árú lakást is a Közgáz környékén
ELADÓ/KIADÓ
2017.04.19. 13:26 I TothGeza78

Találtunk baráti árú lakást is a Közgáz környékén

A Közgáz és a Bálna környékén nagyon kevés a Dunára néző ház, alig több mint egy tucat épületről van szó. Ezek is inkább a forgalmas Közraktár utcára néznek, de mégis találni itt egészen jó vételeket. Még 14,9 millióért is van minigarzon, sőt, 24 millióért már Dunára néző 35 négyzetméterünk is lehet!

A Duna mentén, a pesti oldalon, a Szabadság híd és a Petőfi híd között, közvetlen Duna-parti lakásokat nem igazán lehet találni, több középület és irodaház is van ezen a szakaszon, köztük a patinás Közgáz épülete, majd délre az új kollégiuma. Ez után a forgalmas Közraktár utcában mindössze tíz olyan lakóház van, amely direkt kilátással bír a Dunára, illetve még néhány fél-panorámás ház akad a mellékutcákban (Kinizsi, Zsil, Gálya és Bakáts utcák Közraktár utcához közeli végei), illetve a Boráros tér északi oldalán van még négy lakóépület.

Magyarán igen nagy valószínűséggel kézen-közön kelnek el itt a panorámás ingatlanok. Ráadásul inkább a második-harmadik emelettől felfelé akadnak valódi kilátást nyújtó otthonok, de még itt is számolni kell a nagyobb autóforgalommal és azzal, hogy a Bálna vagy a Nehru part fái azért valamennyire kitakarják a nem is túl közeli folyam látványát.

Tehát kevés itt az eladósorban lévő dunai panorámás ingatlan, de azért mi most keresünk ilyeneket ezen a szakaszon. A Szabadság hídtól délre eső rész, egészen a Petőfi hídig már a IX. kerülethez tartozik, amely az ingatlanárakban alacsonyabb értéket jelent. Igaz, a kerület átalakítása a rendszerváltás óta az egyik legnagyobb ütemben folyik, s ennek rengeteg látványos hozadéka van: régi, elavult épületeket bontottak le, új házakat építettek üres telkeken, illetve parkokat, zöld felületeket hoztak létre.

Ennek eredményeként a lakóösszetétel is jelentősen változott, sok önkormányzati lakást megszüntettek, vagy adott el az önkormányzat a benne lakóknak. A lakóösszetétel tehát változott, de még mindig vegyes képet mutat, van még a kerületnek rossz minőségű lakásokkal ellátott része – no persze nem ezen a Duna-parti szakaszon!

Az alábbi lakás azon ritka otthonok közé tartozik ezen a szakaszon, az említett Közraktár utcában, amelynek van Duna-parti kilátása. Igaz, mint szó volt róla, a Dunának ezen a szakaszán nem éppen a legszebb a kilátás, hiszen egy négysávos főúton még át kell kelnünk, hogy kiérjünk a folyó partjára. A lakásnak viszonylag tágas az egyetlen szobája, bár kissé hosszúkás. Összesen az otthon 35 nm-es, de igen erősen felújítandó kategória. Főként a fürdőszoba a konyha és a mellékhelyiség igényel teljes felújítást. A fenntartási költsége viszont minimális, az ára potom 24 millió forint. Ez soknak tűnik, ám belvárosi, Duna-parti lakás ilyen áron nem nagyon akad.

duna_part35nm1.png

Szintén a Közraktár utcában bukkantunk egy tágas, napfényes lakásra, amelynek van is kilátása a Dunára és a Boráros térre – persze csak az egyik szobából. A közel 35 milliós lakás négyzetméterára igen baráti: 485 ezer forint, ami az előző V. kerületiek házakhoz képest jó vétel, igaz az elhelyezkedése nem is V. kerületi. Egyébként jól alakítható, családnak is ideális lakásról van szó. Hátránya, hogy nincsen erkélye, mérete dacára csak két nagyszobája van, a konyha az előszobában van, és, mint említettük, az egyik szoba a folyosóra néz. Viszont magasan, a harmadikon van, a nagy forgalom itt már kevéssé zavaró és a Dunai kilátás is egész jó, bár nyilván nem a belváros felé, mert akkor az ár 5-10 millióval biztosan több lenne.

boraros_ter_panorama1.png

Különlegességnek számít ez a tetőterasszal rendelkező nagypolgári lakás, A teraszról gyönyörű kilátás nyílik a Citadellára, a hidakra és a Várra is. Az abszolút nagyvárosi hangulatú lakás, 97 nm-es és 83,5 millió forintba kerül. Hátránya ennek is akad: belső kétszintes és az elosztása sem a legjobb.

tetoteraszos_kozraktar1.png

Utolsó előttiként egy full dunai panorámásnak hirdetett lakás következik, amely ugyan alapterületét tekintve tágas (82 nm), mégis a dunai panoráma itt is a kétszer két sávos Közraktár utat jelenti. Mögötte valóban látható a Duna, ám ugyebár ennek nem éppen festői szakasza. A lakás 2+1 fél szobás, az egyetemek közelsége miatt kiadásra is kitűnően alkalmas. Az ára egészen baráti, 41 millióra tartják, bár csak első emeleti, így a forgalom zaját és porát csak drága ablakokkal lehet csökkenteni.

kozraktar_lakas1.png

A Petőfi híd környékén végül a Boráros teret néztük meg ingatlanok szempontjából. Igaz, a Boráros tér a város egyik fontos közlekedési csomópontja, ezért túlzsúfolt, zajos és rossz levegőjű, ráadásul az M1-M7-es autópályákra irányuló városi forgalom egy része is áthalad itt. A legkevésbé zajosak viszont a házak belső udvarára néző lakások, mint ez a 20 nm-es garzon. A ház is eléggé bizalomgerjesztő, a lakás 2. emeleti és jó állapotban van, és talán nyáron a nap is besüt, még ha a szoba a folyosóra is néz. Befektetésnek is ideális, különösen, hogy 15 millió forint alatt elérhető.

garzon_boraros1.png

 

Címkék: budapest befektetés belváros panoráma garzon tetőterasz kiadó lakások Duna garzon lakás eladó lakások Petőfi híd Boráros tér Bálna Szabadság híd IX kerület Nehru part eladó/kiadó Dunaparti lakások közraktár utca nagyvárosi hangulat dunai kilátás