Lakás tuning eladásra
2017.03.28. 13:24 I MeNa

Lakás tuning eladásra

Nem új téma a home staging, vagyis a lakás feljavítása eladás előtt. Több példát bemutattunk már, de soha sem árt az újabb, úgyhogy nézegessétek és olvassátok alaposan.

Varga Judit, a juditu.hu gazdája - aki saját lakását is feltuningolta, majd sikeresen eladta az otthontérkép.hu segítségével - önerőből lett "barkácsbajnok". Sok mindennel próbálkozott, legutóbb a panel lakás wc-jét újította fel, amire több mint 40 ezer hűséges olvasónk volt kíváncsi. Most egy lakás tuningról számol be, elég sok megszívlelendővel.    

"Amikor először jártam a lakásban még bérlők laktak benne, így kicsit körülményes volt a felmérés és a fotózás is, de azért kattintgattam párat telefonnal. Az 53 nm-es 2. emeleti lakás remek beosztású, egy nappalival és 1-1 félszobával. Az előszobából nyílik a fürdőszoba és a konyha ezzel a látvánnyal:

_20160616_145700

A konyha közepén egy kémény van, amivel nem is lenne semmi baj, ha a bútorok ehhez mérten lennének kialakítva úgy, hogy még praktikusak is legyenek. A pipacsokat nem is említem, tudjuk be a bérlő ízlésének…Ezt akárhogyan is néztem festéssel, bútor átrendezgetéssel sem lehetett volna úgy megcsinálni, amivel elégedett lennék. Ráadásul a padlószint különbségből adódó lépcsős megoldás sem egészen tuti, szóval tudtam, hogy ezt bizony úgy ahogy van robbantani kell.

_20160616_145644

A nappali alapvetően oké, újrafestés és függönycsere volt kilátásba helyezve:

_20160311_112334

A padló elég kopottas volt, a csiszolás lakkozás helyett én a világosra festést javasoltam.

_20160311_112316

Eredeti terv szerint a fürdő csempéjét is festettem volna, de sajnos olyan sok mozgó csempe volt és a kádat valamint a törölköző szárítót is megkezdte a rozsda, úgyhogy végül itt is a bontás mellett döntöttünk.

_20160311_112808

A szobákról sajnos nincs jó minőségű "előtte" fotóm, az egyikben volt egy épített fa galéria – teljesen feleslegesen -, úgyhogy azt elbontattuk. Ezen kívül a szobákkal nem nagyon volt dolgom, azt kivéve, hogy az egyikben végigfut ugyanaz a parketta, ami a nappaliban is van, szóval azt festeni kellett, de erről később.

Nos, a munkálatok során igyekeztem amennyire csak lehet költséghatékonynak lenni, ami nem azt jelenti, hogy mindenből a legolcsóbbat vettük, nem-nem! Hanem főleg azt, hogy nem a dizájnra nyomultam rá, hanem inkább a praktikumot és a semleges dolgokat részesítettem előnyben. Ez sok fehéret és némi szürkét jelentett.

A konyhába teljesen új bútort terveztem, figyelembe véve, hogy legyen mindennek hely, ugyanakkor a kémény mellett is kényelmesen lehessen mozogni. Nyilván a pultmélység az, amiben kompromisszumot kellett kötni, éppen ezért azt felületnövelés céljából L alakban végigvezettem a konyhán. Így az új elrendezésben még két kisméretű bárszék is befér a pult alá, tehát a konyhában most már reggelizni is lehet akár.

A korábbi fehér csempe maradt, hozzá új fehér konyhabútor+szürke munkalap jött és, ami talán a legfontosabb: süllyesztett fogantyúk! Apróság, de ezzel is nyerünk pár cm-t és nem akadunk bele a lábunkkal (mint korábban).

A padlón lévő szinteltolás maradt, de sokkal logikusabb a lépcső kialakítása! Egyrészt így normálisan lehet közlekedni a konyhában, másrészről jobban is néz ki, és az új elrendezéssel együtt egy sokkal tágasabb, kényelmesebb konyhát kaptunk. 

04

Na, de haladjunk tovább a nappaliba: itt az egyik falrész annyira adta magát, hogy más legyen, mint a többi, hogy muszáj volt egyet akcióznom és bedobtam a téglafal ötletet. Szerencsére zöld utat kapott a dolog, és bár én teljes vakolat bontást és fehér színt képzeltem rá, az alábbi képen látható pontnál azt mondta a mostani tulajdonos, hogy neki így tetszik. Úgyhogy egy matt lakkréteggel bevonva ez így maradt, végül is nem rossz, de nekem sokkal jobban tetszene.

_20160705_140158

Természetesen a nagyobb munkálatokat szakik végezték én csak tervezőként, szakmai tanácsadóként, voltam jelen. Óriási hála Ferinek, a főmesternek, rég találkoztam ilyen lelkiismeretes, ügyes emberrel, aki egyrészről mindig értette a kéréseimet és abszolút együttműködő volt mindenben!

A lakásfelújítási munkálatok a nyár ellenére szuper ütemben haladtak előre, és lassan az én padlófestésemen volt a sor. De nagyon morcos voltam azért, hogy a parkettát nem terítették le (persze, én is szólhattam volna, szóval magamra is morogtam ám). Arra már nem volt idő, hogy kerítsünk 1 napon belül egy olyan embert, aki ezt alaposan rendbe tenné úgy, ahogy azt kell, nekem meg be volt tervezve egy balatoni nyaralás, szóval önként magamra vállaltam a feladatot, hogy időre meglegyen a dolog. Nekiestem egy célszerszámmal és 30 nm padlót mm-ként kapirgáltam fel négykézláb… Itt azért volt beletaposott rágó és minden egyéb ragacs is a festéken kívül, szóval bekapcsoltam a rádiót és órákon át megállás nélkül nyomtam, mint a gép!

Első jó tanácsom, hogy minden munkálatnál LETAKARNI A PADLÓT (akármi is lesz utána a sorsa), és ha ez mégsem sikerülne valami miatt, akkor HÍVJATOK TAKARÍTÓT. Hacsaknem akartok formás idomokat, mert nekem másnapra olyan izomlázam lett, amilyen a legdurvább edzés után sem.

Ötször mostam fel, nedvesen (nem áztatva), hogy tökéletesen tiszta legyen a felület, és persze utána várni kellett a teljes száradással, addig nem festhettem… A parkettát egyébként nem kellett felcsiszolni, főleg azért nem, mert már teljesen lekopott a lakkréteg, de amúgy sem kellett volna, a szuper alapozó miatt. A legfontosabb, hogy a festendő felület, mindig zsír-, por- és koszmentes legyen! 

Maszkolás után első lépésként jöhetett az én drága Otex barátom, amit – mint mindig – most is kisméretű szivacshengerrel vittem fel. Igen, ez sem a legkényelmesebb módszer, DE ezzel lehet a legjobban “beledörzsölni” a festéket a parketta illesztéseibe. 

Másnap reggel ahol kellett kijavítottam a parketta hibáit, ezt az alapozó réteg dobta ki a legjobban! Volt 1-2 lyuk, és pár repedés, de alapvetően ez nem volt vészes. Persze, ezt is megvártam míg megszárad, majd rákerült az első réteg Betolux (G496), ami nagyon halvány szürke, szinte fehérnek tűnik a padlón. Ehhez a típusú festékhez nem alkalmas a szivacshenger, nagyon rövid szőrű és szélesebb hengerrel festettem. Ez gyönyörűen oszlatja el a festéket, ami száradás után magasfényű lesz. 24 óra száradás után pedig rákerült a második fedőréteg és újabb 24 óra után már rá lehetett lépni.

A 30 nm felület festésének teljes anyagköltsége eszközökkel együtt 53.000,- Ft volt (plusz nyilván a munkám), de akárhogyan is számolunk, ez még mindig jobban megéri, mint mondjuk egy valamennyire jól kinéző, de még olcsónak számító laminált + annak lerakása, és amúgy az nem is lesz olyan szép, mint ez…

Hogy miért nem festőre bíztuk ezt? Nem olyan alaposak, nem olyan precízek, ahogy én azt várnám (tisztelet a kivételnek, ha van ilyen, várom a jelentkezését emailben), és a padlófestés szerintem több, mint egy teljesen sima felület mezei mázolása. Hozzáteszem, ahhoz is kell a precizitás, szerintem…

A padló normál használat mellett éveket is simán kibír, ha idővel kopna, vagy sérülne, akkor helyi javítás, vagy egy teljes réteg Betolux mehet rá és ennyi. Remekül lehet porszívózni, felmosni, így könnyű tisztán tartani. Azért nehéz dolgokat csak pléd+karton kombóval érdemes húzogatni rajta, biztos, ami biztos.

Na, de lássuk a végeredményt, amelyeket a tulajdonos fotózott:

Kezdjük a fürdővel! A falon új 15×15-ös kötésben rakott fehér csempék vannak fehér fugával, a padlón pedig türkiz járólap. Igazából ez az egyetlen helyiség, ahova beengedtem egy kis színt, remélem, az új tulajdonos sem bánja majd. Új tükör, új világítás és máris sokkal vonzóbb az egész:

02

Az új konyha, praktikusan, tisztán, tágasan:

01

A nappaliból nyíló egyik szoba

14

A nyílászárókat is lefestettem, minden hófehér!

08

Visszanézve a nappaliból:

06

Ugye mennyire világos az egész? A recept: fehér falak, világos padló, fehér karnisok, fehér függönyök, megtisztított ablakok és jó világítás.

13

A másik szoba, ehhez nem nyúltam:

11

Szóval ennyi, Judit szerint az új külső sokkal barátságosabb hangulatot áraszt.

Jöhetnek a kommentek!

 

Címkék: átalakítás lakásfelújítás home staging felújítás tervezése festés-mázolás