Ilyen lakásokat vehetsz Budapesten 7 millió alatt!
négyzetméter
2017.01.30. 06:52 I csorbazs

Ilyen lakásokat vehetsz Budapesten 7 millió alatt!

A lakásáremelkedés bizony nagy kihívás elé állítja azokat, akik most szeretnének új otthonhoz jutni. 10-20 milliós budapesti ingatlanok közül is nehéz választani, nem még ha ennek csupán a töredékét tudjuk lakásvásárlásra szánni. Mai bejegyzésünkben megnézzük, milyen lakásokat vásárolhatunk a fővárosban 7 millió forint alatt.

Tetszik vagy nem, ma 10 millió forint alatt nagyon nehéz ingatlant találni Budapesten. Csupán pár száz olyan otthonra bukkantunk adatbázisunkban, mely megfelel ennek a kitételnek, ezek esetén azonban meglehetősen sok kompromisszumot kell kötni.

Eleve csalóka, hogy nagyrészt ebbe a kategóriába tartoznak az árverésre kiírt ingatlanok és az önkormányzati lakások, ráadásul a legtöbb csaló is, akik a nagyon olcsó otthonokkal próbálják megragadni a gyanútlan nézelődőket.

Mire számíthatunk, ha maximum 7 milliót tudunk vásárlásra szánni? Sajnos nem sok jóra, ugyanis feltehetően az eladó ingatlan kevésbé frekventált környéken lesz és minden bizonnyal felújításra szorul majd. Utóbbi egyébként önmagában nem lenne probléma, viszont ilyenkor számolni kell a felújítási költségekkel is.

Lássuk, milyen 7 millió forint alatti otthonokat találtunk!

Picike házikó a XV. kerületben 

További képekért kattints a fotóra!xv_kerulet_elado_lakas_1.jpg

 

23 négyzetméteres házrész a XXII. kerületben 

További képekért kattints a fotóra!xxii_kerulet_elado_hazresz.jpg

 

Felújítandó otthonocska a XV. kerületben 

További képekért kattints a fotóra!dugonics_utca_elado_ingatlan.jpg

 

Kicsike garzon a VIII. kerületben

További képekért kattints a fotóra!
kislakas_a_viii_keruletben.jpg

 

Felújítandó tégla lakás az Örs közelében

További képekért kattints a fotóra!x_kerulet_elado_lakas_1.jpg

Címkék: budapest négyzetméter olcsó lakás