Új lakás a gyereknek Pesten? Miért ne!? - Jó lesz a csoporttársnak is!
2015.01.16. 18:00 I otthonterkep

Új lakás a gyereknek Pesten? Miért ne!? - Jó lesz a csoporttársnak is!

A hazai lakáspiac pozitív változásairól szinte már naponta lehet olvasni a médiában, ám a jelenlegi számok alapján ez mintegy 98%-ban a használt lakások piacára vonatkozik. A jelenleg alig 2%-ot kitevő új lakások piaca (ami 2008-ban még több mint 10%-os arányt képviselt) azonban produkál érdekes és fontos trendeket, még akkor is ha jelenleg épp a mélypontján tart ez a szegmens. A Lakáscentrum szakértőit kérdeztük az újlakás-piac jelenéről és trendjeiről.

Hogyan alakult a válság óta az új építésű lakások piaca Budapesten? Felborult a korábban ismert népszerűségi sorrend? Egyáltalán hol építenek új lakásokat? Hol érdemes keresgélni?

A válság kezdetén teljesen leállt, tulajdonképpen becsődölt ez a szegmens, majd a tavalyi évben elindult némi fellendülés és egyre inkább erősödik az érdeklődés az új építésű ingatlanok iránt. Látványosan megélénkült az érdeklődés a 2010-ig megépült, azonnal beköltözhető, de még eladatlan lakások iránt, nagy részüket az elmúlt egy évben megvásárolták. Ezeket zömmel nagy önrész + kis hitel konstrukcióban, vagy készpénzért. Mindeközben kevés az újonnan induló, sok lakásos (200-300 egységes) projekt, a vevők vagy kisebb (12-40 lakás) házban, vagy nagyobb épületekben a még szabad lakások közül tudnak választani. 

Jelenleg a XIV., a III., a II., a XI., a VIII., a IX. és az I. kerületben építenek új társasházakat. A vevők közötti népszerűségi sorrend pedig nem változott jelentősen, továbbra is a XI., XIII., IX., XIV. kerületek tartoznak az élmezőnybe.

Új építésű öko ház a II. kerületből - Még több képért kattints a fotóra!

uj_okohaz_budapest.jpg


Mennyiben változott az új építésű házak típusa, minősége a csúcsévekhez képest? Esetleg kisebb (kevesebb lakásos) épületek kerültek elindításra? Anyagválasztásban, minőségben történt-e esetleg fejlődés? Sok rémisztő történet keringett egyes kritikán alul kivitelezett új társasházról.

Egyfelől ugye kevesebb ingatlan épült az elmúlt években, másrészt kisebbek is lettek az épületek, ami azt jelenti, hogy jellemzően 4-11-26 lakásos projektekkel lehet találkozni. A felhasznált anyagok azonban sokkal jobb minőségűek. A házak, lakások fűtése jóval korszerűbb, minőségibb, jobban szigeteltek, stb.. A magasabb minőség azonban magasabb négyzetméterárakkal párosul. Ennek köszönhetően is megnövekedett az A és A+ energia besorolású lakások építése.

Tetőtéri álom a belvárosban - Még több képért kattints a fotóra!

uj_epites_vi_kerulet.jpg


Ár-érték arányban hogyan változott a piac ezen szegmense? Most jobban megéri az új lakás megvásárlása, mint 10 évvel ezelőtt, az akkori feltételek, kínálat, árak mellett?

Mivel sok beruházó akciós áron (akár 10-25 % kedvezménnyel) kínálja a még eladatlan lakásokat, ill. egyéb kedvezménnyel (ingyen garázs, tároló, stb.) próbálja megszerezni a vevőket, az a vevő aki alaposan tájékozódik a piacon, most kimondottan jó áron tud vásárolni.​

Angyalföldi lakópark - Még több képért kattints a fotóra!

uj_lakas_angyalfold.jpg

 

Mi az amit igazán keresnek ma a potenciális vásárlók? És mik azok a területek, típusok, amibe szívesen költöznének, de jelenleg nincs belőle kínálat? Hol van kimondottan keresleti piac már az új építésű lakások tekintetében?

Tapasztalatunk szerint jelenleg elsősorban a nagyobb ingatlanokat keresik, ami jellemzően 3 szobásat jelent, egy nappali és két hálószoba. Az igényes vevők főleg a zöldövezetben keresgélnek. A külföldiek viszont szeretnek a belvárosban, például a VII. kerületben vásárolni. Egyes területeken azonban látszik az érdeklődés a két szobás, 50-60 négyzetméteres ingatlanok iránt is, valamint komoly az érdeklődés a nagy teraszokkal rendelkező lakások után. Mindeközben a fiatalok a belső kerületekben és az egyetemek környékén vadásznak a jó ajánlatok után.

Majdnem kész újpesti új projekt - Még több képért kattints a fotóra!

ujpest_uj_lakas.jpg


Hogyan érzékelik, kik azok (mely társadalmi rétegek, családtípusok) akik most a leginkább érdekeltek az új lakások vásárlói között. Esetleg sok a befektető, vagy a család? - Budapesten belül költöző, vagy a vidékről Budapestre költözők? - Többnyire készpénzes, esetleg minél nagyobb részben hitellel vásárlók a jellemzők?

Jellemzően nem az életkezdő fiatal párok, hanem a középkorúak, középosztálybeli, de jellemzően jobb módú családok, emberek keresik leginkább ezt a kategóriát. Túlnyomó részt Budapesten belül költözők pörgetik a piacot, ám akadnak olyanok is, akik a fővárosba tanulni érkező gyermeküknek vásárolnak új építésű lakást.

A vidékről Pestre tanulni érkező nebulóknak szánt lakások jellemzően 1,5 – 2 szobásak, hiszen kifejezett igény, hogy külön nyíló szobák legyenek, így az egyiket könnyen ki lehet adni egy diáktársnak, így a rezsin is osztoznak és az esetleges törlesztőrészletbe is be tud szállni a lakótárs az bérleti díj fizetésével. Érdekesség, mondják a Lakáscentrumnál, hogy tapasztalataik alapján hitelből vásárló ügyféllel nem nagyon találkoznak, kizárólag készpénzes vevőkkel.

Szerintetek okos döntés manapság új lakást vásárolni a tanulni felköltöző gyereknek Budapesten, kihasználva azt, hogy egy szobát akár ki is tud adni egy diáktársának? Írjátok meg kommentben!

Szívesen nézelődnél a budapesti új építésű lakások piacán? Próbáld ki a folyamatosan frissülő Otthontérképet!

Címkék: vásárlás interjú ház lakás új lakás lakáscentrum újlakás