Elképesztő lakásokra bukkantunk Pesten 4 millió alatt
2013.10.31. 11:07 I otthonterkep

Elképesztő lakásokra bukkantunk Pesten 4 millió alatt

A keresési szempontunk ezúttal rendkívül egyszerű volt. Most nem próbáltunk meg bonyolult algoritmusokat és összehasonlító rendszereket kidolgozva, egymástól kilométerekre lévő városrészeket összehasonlítani, egyszerűen csak megnéztük, hogy hány darab és milyen 4 millió forint alatti lakás található jelenleg a közel 15 ezer budapesti ajánlatunk között. Igazi gyöngyszemekre is bukkantunk.

 

A keresés egyértelmű eredményt hozott. Budán jelenleg egyetlen 4 millió forint alatti lakást sem találtunk, míg Pesten közel 30-at is, amiből azonban jópár nem öröklakás, hanem értékesítésre szánt önkormányzati lakás bérleti joga. A legolcsóbb lakások jellemzően 10 és 30 négyzetméter közötti mérettel rendelkeznek, és legsűrűbb előfordulási helyük a belső kerületek, mint Józsefváros, Ferencváros, de találhatunk ilyen hajlékokat Pesterzsébeten, Zuglóban, Újpesten, vagy Csepelen is. Meggyőző alkudozás után pedig szinte minden kerületben le lehet szorítani egy-egy lakás árát a 4 milliós szint alá.

Így szóródnak a legolcsóbb lakások Budapesten. (A képre kattintva tovább böngészhetsz.)

ot_4_milla.jpg


Lássunk néhány példát!

3,4 milliós irányáron kínálják ezt a Népszínház utcai, 18 négyzetméteres lakást a Józsefvárosban. Ha ügyesen tárgyalunk, akkor talán az első ránézésre eredetinek tűnő, vélhetően a viszonylag híresnek mondható Utolsó vacsorát ábrázoló Leonardo da Vinci festmény is a miénk lehet. További érdekesség, hogy a Népszínház utcától alig 2 kilométerre található a polihisztorról elnevezett közterület, szintén a VIII. kerületben.

Még több képért és a lakás egyéb adataiért kattints a fotóra!

népszínház.jpg

Terézvárosban 3,99 millió forintról mehet az egyezkedés erre a 12 négyzetméteres garzonra, ami a leírás szerint ráadásul teljesen felújított és 35 ezer forintért állandó bérlővel is rendelkezik.

Még több képért és a lakás egyéb adataiért kattints a fotóra!

teréz_1.jpg

Zuglóban 3,8 millióért ennek az önkormányzati lakásnak a bérleti jogát szerezhetjük meg, ám nem nagy összeg ez a Pest Rózsadombjának nevezett kerületben egy olyan 28 négyzetméteres ingatlanért, ami közel van a Tescohoz, és az épületben lévő vezetékek 2003-ban lettek kicserélve. A szekrénysor közepéről visszakacsintó hölgyek ledér portréit pedig csak a részletekre érzékeny olvasóink figyelmébe ajánljuk.

Még több képért és a lakás egyéb adataiért kattints a fotóra!

várna.jpg

Végül egy klasszikus "szobakonyhás" (értsd: szoba és konyha egy helyiségben) lakás helyett, egy "fürdőkonyhás" (értsd: fürdő és konyha egy helyiségben), Kőris utcai lakást mutatunk be, amely azontúl, hogy jó állapotú, és a 25 négyzetmétere 3,9 milliót kóstál, az udvarán még közös bográcsozó, grillező is található.

Még több képért és a lakás egyéb adataiért kattints a fotóra!

koris_1.jpg

Az Otthontérkép jelenleg egy rendkívül intenzív fejlesztési folyamat közepén tart, melyben az egyik legfontosabb célkitűzésünk a minőségi ingatlanhirdetések minél szélesebbkörű elterjesztése. A jövőben igyekszünk minden tőlünk telhető eszközzel segíteni a lakásokat hirdető tulajdonosokat és az őket képviselő ügynököket, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobb minőségű fotókkal és leírásokkal ösztönözzék és segítsék a vásárlást, mind a potenciális vevők, mind az eladók megelégedésére.