Nagycsaládos lehetőségek -  CSOK nékül
ELADÓ/KIADÓ
2017.07.31. 06:00 I TothGeza78

Nagycsaládos lehetőségek - CSOK nékül

Utánajártunk, hogy egy sokgyerekes átlagcsaládnak van-e esélye lakást vásárolnia a fővárosban, ha bérből és fizetésből élnek, ezért az új építésbe, azaz a 10+10-es CSOK-ba nem mernek belevágni. A használt még úgy is olcsóbb, ha nem jár érte 10 milliós csok, csak 2,2 vagy 2,75 millió a három, illetve négy gyerek után.

A nagyvárosokban a legolcsóbb lakások közt a többség egy, másfél, vagy esetleg kétszobás. Persze három szoba is akad, melyek négyzetméterre vetítve olcsóbbak ugyan, mint a kisebb lakások, összességében azonban nagyon sok pénz kell egy ilyen vásárláshoz. A 3 vagy 4 gyerekes nagycsaládok mai igényeinek megfelelő, legalább 2+2 félszobás szobás lakások azonban csak a külvárosban, vagy a rosszabb pesti lakótelepeken fordulnak elő jóval 20 millió forint alatt, s akkor is csak felújítandó darabokat találunk, vagy épp a város legolcsóbb kerületeiben találhatók e lakások.

Hagyjuk is most az „árverési vételeket”, melyeknél az indulóár van megadva, hiszen manapság a digitális árveréseken néha még a piaci ár fölé is elszaladnak az árak.

De nézzük is a konkrétumokat. A legolcsóbb, normális adottságú, nem önkormányzeti és nem is árveréses nagylakás Csepelen van. A szó hallatán sokan lapoznak is tovább, de aki itt él vagy élt, tudja, hogy közel sem olyan rossz az a környék, mint amilyen a híre, vagy mint az az árak mutatnák. Hiszen ez utóbbiak kifejezetten alacsonyak. Itt van ez a 72 négyzetmteres, eléggé jó adottságú panellakás, mindössze 15 millió forintos irányáron. Még szép kilátás is van, bár a helyi víztorony, a külvárosi kémények és a HÉV-sínek látványa nem ugyanaz, mintha a rózsadombról néznénk le a városra... De legalább a közlekedés és az ellátottság jó, hiszen minden van a közelben.

csepel_nagy_lakas.png

Csak kicsivel drágább ez a két kőbányai panel, melyek inkább 1+2 félszobásak sajnos, de mit vár az ember manapság 16 millió alatt Budapesten.

Óhegyen, fölszinti, három szobás

kobanyai_foldszinti.png

Kőbánya, Ligetteleken, 8. emeleti, három szobás

ligettelek_haromszobas.png

 Kőbánya-Újhegyen kicsit nagyobb lakás is akad 16,2 millióért, tiszta és elfogadható állapotú, bár sokkal inkább „retró”, mint modern.

kobanya_kovago_utca.png

Van a város másik végén is olcsó lehetőség, egy újpesti lakás képében. Bár ez földszinti, azért egy-két fokkal jobb környék, mint Csepel vagy Kőbánya-Újhegy, már elnézést az ott lakóktól. Ennek az otthonnak 16,6 millió az ára.

ujpest_aradi_utca.png

Nagy gondban leszünk ugyanakkor, ha nagy szobát szeretnénk, és nem szuterén vagy nem árverési ingatlant keresünk. Húszmillió alatt ugyanis nemigen van kevés kompromisszummal megáldott lakás. Egy jobb vétel, ami a kispesti Wekerlén van bizony már 24 millió. Viszont hangulatos, bár a két tetőtéri szoba nyáron sajnos túl meleg és télen túl hideg.

wekerle_nagy.png

Ennyiért már, mondjuk három gyerekkel és a 6,8 millióval magasabb CSOK-al érdemes lehet az új építésű lakások, sorházak közt is szétnézni akár. 

Címkék: lakások Budapest Wekerletelep otthontérkép felújítandó lakások eladó/kiadó felújítandó panelek kiadó budapesti lakások panel lakások Budapest X kerület Budapest IV kerület Budapest XXI kerület eladó budapesti lakások felújított lakások Budapest Csepel budapesti ingatlanok Budapest Kőbánya lakások nagycsaládosoknak Budapest Újpest Budapest Wekerle három szobás lakások