Egyszerre két házat is eladott Tom Hanks
2017.05.12. 09:50 I Gazdagisztán

Egyszerre két házat is eladott Tom Hanks

Ráadásul egymás mellett, és nem is kevés pénzért. A színész és felesége, Rita Wilson a Pacific Palisadesben lévő házaktól vált meg. A vevő egy és ugyanaz a személy, ami ezekben a körökben nem szokatlan.

cim.jpg

Tom Hanks és szintén színész-producer felesége először tavaly dobták piacra a két egymás mellett fekvő házat, összesen 18 millió dollárt kérve érte. Az ingatlanok most keltek el, és ha összeadjuk a két árat (9 millió 250 ezer és 8 millió 750 ezer dollár), akkor még a mi korlátozott matematika-tudásunkkal is az jön ki, hogy meg is kapták érte ezt a pénzt. 

Nem véletlen persze, hiszen az ilyen típusú ajánlat (azaz két ház egymás mellett) meglehetősen ritka, pedig azokban a magasságokban, ahol Tom Hanksék járnak, előszeretettel vásárolnak így, abból kiindulva, hogy nem baj az, ha az ember saját maga szomszédja. 

Lássuk akkor a házakat, elvégre ezért vagyunk itt! 

A kisebbik ingatlan egy 1933-mas spanyol stílusú villa 365 négyzetméteren négy háló- és három fürdőszobával. A nappaliban ott az elmaradhatatlan kandalló, gyönyörű az étkező, és bensőséges a könyvtár / dolgozószoba.

Nekünk bejön a rengeteg fa a házon belül, sokat nem kell rajta dolgozni az új tulajdonosnak, kivéve persze, ha alaposan fel akarja újítani – mi nem nagyon tennénk, különös tekintettel arra, hogy elég sok benne még az eredeti, múlt századi berendezés.

A nagyobbik rezidencia egy háromszintes, inkább az angol vidéki házakra hajazó, az 1950-es években épült ingatlan 670 négyzetméteren csekély 7 háló- és 6 fürdőszobával.

kivul_1.jpg

A két ház közös birtoka nagyjából fél hektár, ami nem csekélység, a hegyekre néző panoráma pedig lélegzetelállító.

Tom Hanks és Rita Wilson csak Pacific Palisadesben öt másik többmillió dolláros ingatlan tulajdonosai, de van házuk Malibun és a Sziklás-hegység egyik közkedvelt síparadicsomában, az idahói Sun Valleyben is.

(Fotók: davidoffer.com)

Címkék: ház Malibu Egyesült Államok Pacific Palisades Tom Hanks Rita Wilson