Otthon és munkahely  - Hol a határ?
2016.04.08. 22:10 I csorbazs

Otthon és munkahely - Hol a határ?

Általános probléma, hogy az emberek nehezen találják meg a munka és a magánélet jótékony egyensúlyát. Különösen fennáll ez azoknál, akik munkájuk jó részét otthonról végzik. Az Otthontérkép következő adásában ezt a témát járjuk körül, ráadásul, több híresség, például Rácz Gergő és Lakatos Sándor divattervező otthonába is beleshettek.

Az előző rész tartalmából

A CSOK volt a központi témája az Otthontérkép tavaszi évadindító részének. Ballagó Antal ingatlanszakértő a CSOK feltételeiről beszélt. Elmondása szerint az otthonteremtési támogatás azoknak lehet igazán jó megoldás, akik három gyermeket terveznek vagy már meg is születtek. Ebben az esetben igényelhető ugyanis a 10 millió forintos támogatás és hozzá a 10 millió forint kedvező kamatozású hitel. Az új építésű lakások piaca jelenleg még meglehetősen szűk, a CSOK azonban jelentős beruházásokat indított el, így a következő időszakban bővülés várható.

Ditróy Gergely az Otthontérkép vezető elemzője elmondta, hogy a legfontosabb, hogy a delikvensek tisztában legyek a speciálisan rájuk vonatkozó feltételekkel. Hangsúlyozta, hogy a kritériumok számbavétele azért is nagyon fontos, mivel ez egy legalább 10 évre szóló vállalás.

Tokodi Gábor az FHB Bank vezérigazgató-helyettese szerint a támogatás igénybevételénél a legfontosabb annak eldöntése, hogy mit szeretnénk, illetve annak felmérése, hogy eddig milyen konstrukciókat vettünk igénybe és ehhez képest mire vagyunk jogosultak.

 

A mai rész tartalmából

Az Otthontérkép mai adásában olyan élethelyzeteket veszünk sorra, melyekben a munka és a magánélet eseményei fizikailag egy helyen zajlanak. Sok embernek okoz problémát hogy egészségesen húzza meg a határt a munkája és a magánélete között. Nehezítő tényező, ha mindez egy épületben összpontosul, nevezetesen az otthonban.

Amikor valaki otthonról dolgozik, szerencsés, ha kialakít egy külön dolgozószobát, mely a lakás egy csendesebb pontján helyezkedik el, távol az otthon központi helyiségeitől. Úgy érdemes ezt kezelni, mintha nem is a saját otthonában lenne a helyiség, hanem egy irodaházban, ahol a szabályokat be kell tartani: családi kupaktanács, játék a gyerekekkel, chill és tévézés tilos ebben a szobában! Ideális, ha a dolgozószoba vagy dolgozósarok egy napfényes helyiségben található, így a nagy ablakokon nyílászárókon keresztül elegendő fény jut be a munkavégzéshez.

Mai műsorunkban hasznos tippeket hallhattok arról, hogy miként lehet ezt jól csinálni. Megnézhetitek hogy oldja meg ezt a problémát Lakatos Sándor divattervező, akinek szobájából nyílik szabósága és Rácz Gergő, aki otthonában hangstúdiót alakított ki.

 

Szombaton (április 9.) 11.05-kor nézd az Otthontérkép műsorát a TV2-n!

 

Ezekhez hasonló ingatlanokkal találkozhatsz majd a műsorban! A részletekért kattints a fotóra!

 

További képekért kattints a fotóra! 

dolgozo1.jpg

 

További képekért kattints a fotóra! 

dolgozo2.jpg

 

További képekért kattints a fotóra! 

eper_koz_elado_haz.jpg

 

További képekért kattints a fotóra! 

szeged_elado_haz_dolgozo.jpg