Már csak 650 milliót kérnek Tasnádi szuperpalotájáért a Rózsadombon
2013.06.10. 08:51 I otthonterkep

Már csak 650 milliót kérnek Tasnádi szuperpalotájáért a Rózsadombon


Másfél év alatt 200 millió forintot zuhant Buda egyik legkülönlegesebb ingatlanának az ára.

Az Otthontérkép ajánlatai között is fellelhető Tasnádi Péter vállalkozó Szemlőhegy utcai várszerű luxuspalotája. A Bors 2012 decemberében még arról cikkezett, hogy az ingatlant 850 millió forintért árulják.

Azt, hogy másfél évvel ezelőtt valóban ennyi volt-e az ára, nem tudjuk pontosan, de az biztos, hogy az Otthontérkép jelenleg elérhető ajánlatai között szerepel a villaépület. Az eladó azonban most már "csak" 650 milliót kér a házért, amiből a manapság szokásos 5-10 százalékos alku még levonásra is kerülhet, így akár már 600 millió forint környékén hozzájuthatunk ehhez a különleges, ámde megosztó ingatlanhoz.

Mindent az ingatlanról

A 2000-ben épült ingatlan adatlapja szerint a villa 1055 négyzetméter alapterületű, amely egy 1259 négyzetméteres telken helyezkedik el, vagyis elég jól ki van használva a rendelkezésre álló telek.

A garázsban akár 6 gépjárművet is elhelyezhetünk, valamint az elegáns recepció mellett, irodák, és egyéb kiszolgáló helyiségek (személyzeti konyha, 4 WC, konditerem, öltözõ, raktár) is helyet kaptak a villában.

Különlegessége az épületnek a toronyban található mintegy 50 négyzetméteres kártyaszoba, ami egy átlagos magyar panellakás méretének felel meg.

A villa a II. kerület Rózsadomb városrészben található, ami bár nevében az egyik legexkluzívabb része a városnak, átlagos értékesítési árában még a top 10-be sem fért be, a Portfolio.hu legutóbbi, az Otthontérkép adatait felhasználó elemzésében.

A környék átlagos négyzetméterára 367 ezer forint, ehhez képest a 12 szobás villát jelenleg több mint 616 ezer forintos négyzetméteráron kínálják, ami a különleges építészeti és belsőépítészeti kialakításoknak köszönhetően, akár még indokolható is lehet.

t1.jpg

t2.jpg

t4.jpg

t3.jpg

További képeket az ingatlan adatlapján nézegethettek.

Képek forrása: Otthontérkép.hu

Címkék: luxus villa