Mutatunk pár szép hazai medencés házat
2018.02.12. 06:00 I csorbazs

Mutatunk pár szép hazai medencés házat

A medencés házak ugyan ma már nem mennek ritkaságszámba, mégis, népszerűségük továbbra is kitart. Nem csoda ez, hiszen amellett, hogy igen kellemes időtöltésre adnak lehetőséget, még jól is mutatnak a kertben.

A tavasz közeledtével a lakáspiac felélénkül, különös tekintettel az olyan szezonális ingatlanok esetében, mint például a nyaraló vagy a medencés házak. A februári hidegbe bekuckózva jólesik elképzelni, hogy milyen jó lenne, az új otthonban a napot egy frissítő úszással kezdeni, vagy egyszerűen csak teafilter módjára megmártózni a vízben a kánikula idején. 

Igen, gondolhatjuk, hogy "ugyan, minek ide medence, majd megoldjuk valahogy". A helyzet azonban az, hogy egyre nagyobb jelentőséget kaphat a jövőben minden, ami a hőségben "szenvedéseinket" csillapítani tudja, így a légkondi és a medence is. Egyre több forró nappal kell majd szembenéznünk, ami bizony megviseli a szervezetet, a hosszú napokon át tartó hőség kialvatlansághoz vezet, és még sorolhatnánk a kellemetlenségeket, melyeket néhány óvintézkedéssel és egy kis körültekintéssel elkerülhetünk.

Lássuk, milyen medencés ingatlanok vannak most a piacon!

Panoráma és úszómedence

Duplakomfort, légkondi, panoráma a hegyekre, gondozott kert és egy szuper úszómedence. Ezt nyújtja ez a törökbálinti csaknem 150 négyzetméteres eladó ház, mely tökéletes otthonként szolgálhat egy nagyobb család számára is.

További képekért kattints a fotóra!torokbalint_elado_haz_2.jpg 

Óriási ház Erdőkertesen

Kellemes kis medencét alakítottak ki ebben az erdőkertesi családi házban is. A 3 szintes hatalmas ingatlanban még egy borospince is helyet kapott!

További képekért kattints a fotóra!erdokertes_elado_haz.jpg

Mediterrán hangulat Solymáron

Kívülről a mediterrán villák izgalmas hangulatát idézi fel ez az 5 szobás családi ház Solymáron. A gyönyörű környezetben magasodó épület rengeteg extrával felszerelt, ezek egyike ez a csodaszép medence is.

További képekért kattints a fotóra!solymar_elado_haz_1.jpg

 

Luxus Szentendrén

Végül, de nem utolsó sorban egy szentendrei szépséget hoztunk. A rusztikus és modern jegyeket ötvöző luxusházban kivételesen nem úszómedencét alakítottak ki, hanem egy kényelmes jakuzzit.

További képekért kattints a fotóra!
szentendre_elado_haz_2.jpg