Mennyi az élet Miskolcon?
2017.10.12. 06:00 I Törpilla von Gödöllő

Mennyi az élet Miskolcon?

Egy 3 hálószobás lakás bérleti díja 107 ezer forintba kerül havonta Miskolcon a városközpontban, míg Budapesten  240 ezer forint a tarifa. A négyzetméterárak 70 százalékkal maradnak el a fővárositól – derül ki „Mennyi az élet?”-sorozatunk következő darabjából.

Miskolcon folytatjuk a nézelődést azzal kapcsolatban, hogy mi mennyibe kerül (lakhatás, élelmiszerek, közlekedés, szórakozás) Magyarország nagyvárosaiban. Pécsről szóló posztunk itt található, sorozatunk nyitó darabja pedig itt.

Ezúttal is a numbeo.com adatait használtuk az elemzéshez, és azzal szembesültünk, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén a bérleti díjak több mint 50 százalékkal alacsonyabbak, mint Budapesten.

Ez ugyan a legmarkánsabb eltérés, de minden kategóriában olcsóbb az élet Miskolcon. A fogyasztói árak kb. 10 százalékkal alacsonyabbak, a rezsi pedig (egy 85 négyzetméteres lakás esetén) majdnem 20 százalékkal marad el a fővárosból jelentett 47300 forinttól.

Ami a mi érdeklődésünk fókuszában lévő lakáskérdést illeti, nos:

  • Miskolcon a városközpontban egy egy hálós lakás bérleti díja 55 ezer forint (Budapesten 110 ezer),
  • a külsőbb részeken 42 ezer (Budapesten 92 ezer),
  • egy 3 hálószobás ingatlan 107 ezer forintba kerül rezsi nélkül havonta a városközpontban (a fővárosban 240 ezer a tarifa),
  • azon kívül 73 ezer forint (míg Budapesten 162 ezer).

Ami a négyzetméterenkénti vételárakat illeti, e téren szintén brutális különbségekről árulkodnak a numbeo.com statisztikái:

Miskolcon a központban regisztrált 183 ezer forintos átlagár több mint 70 százalékkal alacsonyabb, mint a fővárosban, de külsőbb részeken is több mint hatvan százalékkal (Miskolc: 126 ezer forint/négyzetméter, Budapest: 390 ezer forint/négyzetméter).

Nézzük, mit kínál a valóság most Miskolcon!

kilian_1.jpgKattints a képre még több fotóért!

Ennek a Kilián-déli lakótelepen található 2 szobás, 57 négyzetméteres gázfűtéses, klímás 2. emeleti lakásnak például 7,99 millió forint az ára. Kitűnő állapotban van, a leendő új tulajdonost műanyag, hőszigetelt nyílászárók, a konyhában új beépített szekrények is várják.

A Diósgyőri várnál szintén 57 négyzetméteres, amerikai konyhás, nappali + 1,5 szobás, padlófűtéses lakás téglából épült négylakásos társasház első emeletén eladó.

kondor2.jpgKattints a képre még több fotóért!

Aki az extravagánsabb megoldások híve, annak a Katona József utcában érdemes nézelődnie, ahol 3 darab, összesen 213 négyzetméteres lakást is kaphat 70 millió forintért 5+3 szobával, 20 négyzetméteres terasszal, 1300 négyzetméteres telken, teremgarázzsal.

miskolctapolca_residence2.jpgKattints a képre még több fotóért!

A földszinti ingatlan alapterülete 37 négyzetméter, a 2. emeleti 61, a tetőtéri pedig 94 négyzetméter.

Címkék: lakás miskolc vidék eladó ház eladó ingatlan négyzetméter otthontérkép