Ingatlan-lesen Kecskeméten
Eladó/kiadó
2017.10.06. 06:00 I TothGeza78

Ingatlan-lesen Kecskeméten

Tudta, hogy a Daimler - Mercedes kecskeméti gyárát bővíteni fogják? Nem gondolja, hogy ez majd meg fogja dobni a már amúgy sem alacsony helyi ingatlanárakat?

Az egyik legmeghatározóbb gyár a városban, amely a legtöbb dolgozót foglalkoztatja, a Daimler (ismertebb nevén a Mercedes) autógyár. A cég 2018 közepére várhatóan 185 milliárd forintból bővíti a gyártó kapacitását, így újabb 2500 embernek adnak munkát Kecskeméten és környékén. És persze Dél-Pestet és környékét sem szabad elfelejteni, amelynek az M5-ös autópályához közeli részei akár közelebb is lehetnek (percben) Kecskeméthez, mint a város túloldalán, vagy kissé távolabb eső falvak.

Kecskemét népessége, a pörgő gazdaság révén, évről évre lassan, de biztosan növekszik: tavaly már közel 112 ezer fő volt – e tekintetben a nyolcadik legnagyobb település Magyarországon. A foglalkoztatás növekvő aránya és a városban növekvő népesség természetesen az ingatlanok négyzetméterárát is emeli. Nyilván Kecskeméten is a környéktől függően változóak a lakóingatlanok ára, leginkább attól függően, hogy hol található a lakás vagy a ház.

Kecskeméten már a legjobb fővárosi (pesti) kerületeket idéző módon akár félmillió forint felett is lehet a négyzetméterár, mint például ennél a lakásnál. Ez a lakás egyedi Art Deco enteriőrrel rendelkezik és a történelmi városrészben, azaz a felkapott belvárosban található. A 43 nm-es luxus kivitelű lakás kínálati ára 23,5 millió forint. Ez az ár – kérdés persze, hogy ennyiért akad-e vevője – Budapest egyik legmagasabb ingatlanárral büszkélkedő, zöldövezeti kerületével, Zuglóval vetekszik.

kecskemet_belvaros.png

Természetesen jelentős mértékben csökken az ingatlan négyzetméterára, ha a Belvárostól távolabb eső, de azért a helyiek körében nagyon népszerű városrészben, Petőfivárosban nézelődünk. Itt egy 150 nm-es, 5 szobás, igaz közepes állapotban lévő, családi házat árulnak 26,5 millió forintért (176 ezer/nm!). A ház alatt 106 nm-es pince is található. Igaz a nagy házak négyzetméterre vetített ára még a főváros legfelkapottabb részein sem közelíti meg a nagyobb lakások, nemhogy a kisebb otthonok egy négyzetméterre vetített árát.

csaladi_haz_kecskemet_petofivaros.png

Ha egy család a belvároshoz közel szeretne lakni és új építésű lakásra vágyik, akkor bőven akad választék.Itt van például a Bihar utcában egy 67 nm-es, 3 szobás új építésű lakás, amelyet nemrég adtak át. A CSOK igénybe vehető a vásárlásnál és 26 millióért hirdetik.

kecskemet_uj_epitesu.png

 

Címkék: lakás luxus belváros vidék albérlet panoráma családi ház zöldövezet kiadó lakás eladó lakás eladó ingatlanok eladó családi ház luxuslakás Kecskemét otthontérkép kiadó ingatlanok kecskeméti ingatlanok eladó/kiadó vidéki családi házak vidéki lakások vidéki ingatlanok kecskeméti lakások