Körkép: luxusingatlanok a Dunakanyarban
2017.09.06. 06:00 I krakla

Körkép: luxusingatlanok a Dunakanyarban

A Dunakanyar kedvelt célpontja az egynapos kirándulásra vágyóknak, de ezen kívül egyre több és több fővárosból kiköltöző család is itt talál új otthonra.

Budakalász, Pomáz, Szentendre, - a Duna túlpartjától pedig- Dunakeszi, Göd és Vác, mind-mind igen népszerű település a fővárosból kiköltöző családosok körében. Ez a tendencia persze nem most kezdődött, ami meg is látszik az itteni ingatlanárakon.

Éppen ezért egyre többet hallani olyan családokról, akik kicsit még messzebb költöznének Budapesttől a Duna mentén, ahol az ingatlanárak nem szálltak el annyira, mint a főváros közvetlen közelében. Ilyen település például Nagymaros, Verőce, Dunabogdány és Pilismarót. Persze kivétel erősíti a szabályt, itt is, mint a legtöbb szép környéken találni busás árú, pazar luxusingatlanokat. Most ezekből válogattunk!

Mesés mediterrán stílusú családi ház, festői környezetben
Egyből válogatásunk egyik kedvenc házával indítunk, egy 6 szobás luxusingatlannal, ami a dunabogdányi Bogonhát-major területén található, egy zárt villaparkban, a Pilis lábánál. 16_2.jpgA tágas és napfényes házban van szauna, wellness részleg és télikert is. Az ingatlan ára pedig 132 millió forint.20_1.jpg
Panorámás, újszerű családi ház Dunabogdányban

A következő 2008-ban épült családi ház minden helyiségéből mesés kilátás nyílik a Dunára.  A háromszintes, 5 szobás ház, ára az előzőhöz képest, még akár barátinak is mondható, mivel "csak" 65,9 millió forintba kerül!11_2.jpg
Dunára néző villa a pilisi hegyormon

45 kilométerre Budapesttől, Pilismaróton találtunk egy impozáns 270 milliós villát. Az ingatlan 1940-es években épült és a 1996-ban teljes körű felújításon esett át. A hatalmas 520 nm-es villa ablakaiból, pedig ez a kilátás fogadja az itt lakókat.
1_46.jpg
Legyen a Duna a szomszédod
Verőcén 153 nm-es  ház eladó közvetlenül a Duna mellett, ami egyrészről hihetetlen élmény lehet az itt élők számára, másrészt viszont felveti a kérdést, hogy árvíz esetén mi történik a házzal, mennyire árasztja el azt a Duna. Ugyan a leírásból és a képekből nem kapunk erre a választ, de erős a gyanúnk, hogy az ingatlan egy magasabb partrészen található, ahova ha kiönt, akkor sem ér fel a Duna. Az ház egyébként 3+1 szobás, belső terei világosak, és a kertben egy kis japán kert is található. Mindez 85 millió forintért.
11_1_1.jpgNagymarosi családi ház nemcsak milliárdosoknak
Végül, de nem utolsó sorban, mutatunk egy olyan családi házat is, amihez nem kell milliárdosnak lenni, hogy megvegye az ember, bár azért spórolt milliók nélkül ez se olyan olcsó vétel. Nagymaroson 46 millió forintért árulnak egy otthonos, 1+2 szobás, medencés családi házat, ahol a kertben még egy kis patak is csordogál!
0_29.jpg

Címkék: eladó házak Dunakanyar eladó házak Pomáz eladó házak Dunabogdány eladó házak Nagymaros eladó házak Pilismarót