Szekszárdon hasítanak a bűnözők – és a lakásárak
2017.08.31. 14:46 I Törpilla von Gödöllő

Szekszárdon hasítanak a bűnözők – és a lakásárak

Határozottan megugrott tavaly a bűnesetek száma Szekszárdon az Otthontérképen elérhető statisztikák szerint. Ám aki akar, az talál bűnözéstől szinte mentes körzetben lévő, csodaszép és igényes családi házakat a tolnai megyeszékhelyen. Ilyeneket mutatunk most.

Csaknem 20 százalékkal nőtt tavaly a bűnesetek száma Szekszárdon – derül ki az Otthontérkép bűntérképéről. Míg 2015-ben összesen 825 gépjárművekkel kapcsolatos bűneset, lakásbetörés, illetve személy elleni bűncselekmény történt, addig tavaly már közel ezer.

A trend azonban inkább javuló, ha megnézzük a korábbi éveket is: 2014-ben 988, egy évvel korábban pedig 1204 bűneset történt a városban a rendőrségi statisztikák szerint, amivel országos összevetésben még a magas fertőzöttségű térségek közé tartozott Szekszárd. Mára innen sikerült kikerülni.

Márpedig a biztonsági helyzet javulásával párhuzamosan általában az ingatlanárak is emelkednek.

Nézzük, miből válogathat, aki minőségi családi házat keres most errefelé! (Némi adalék még a helyi ingatlanpiaci helyzethez: az átlagos értékesítési ár 2015-ben 106 ezer forint volt a városban. Tavaly a kínálati átlagár 136, egy évvel korábban pedig 162 ezer forint volt.)

panoramas_50.jpgKattints a képre még több fotóért!

Ebben a 340 négyzetméter alapterületű, ám több mint 4400 négyzetméteres telken fekvő panorámás ingatlanban gyakorlatilag minden megtalálható, amire az ember és szerettei csak vágyhatnak: 7 szoba luxus kivitelben felújítva, két szinten. Emellett medence, két kút, öntözőrendszer, fedett teraszok, triplagarázs, kandalló, pince és egy különálló 65 négyzetméteres présház. Irányára 49,9 millió forint.

kozkedvelt_tegla.jpgKattints a képre még több fotóért!

A város közkedvelt részén eladó ez a hőszigetelt, 4 szobás, kiváló elrendezésű családi ház. Nem elég a sok minőségi kerámia, a modern fűtésrendszer, a télen-nyáron kedvező rezsi, az alagsorban a garázs, a pince és a tároló mellett egy külön lakrész is szolgálja a majd ide költözők kényelmét, lehetőséget nyitva ezzel több generáció kényelmes együttélése vagy akár egy vállalkozás otthoni működtetése előtt.

kozkedvelt_tegla2.jpgBorospince is van! Kattints a képre további fotókért!

Szőlővel, gyümölcsössel együtt keresi új tulajdonosát a zöldövezetben egy szintén panorámás, 5 és 2 fél szobás ikerház és egy szőlőhegyen fekvő 4 szobás, 240 négyzetméteres családi ház is – mindkettőt 37 millió forintért hirdetik.

Címkék: bűnözés vidék panoráma eladó ház négyzetméter Szekszárd otthontérkép