Lovas parkok és természetes tó Gödöllő mellett
ELADÓ/KIADÓ
2017.08.19. 06:00 I TothGeza78

Lovas parkok és természetes tó Gödöllő mellett

A Gödöllő környékén lakók egyik igazi favoritja a máriabesnyői kegyhelytől autóval csupán 5 percre lévő Domonyvölgy.

A 3-as útról lehajtva, eleinte kátyús aszfaltnak tűnő, majd később poros földúton juthatunk el az ismert Lázár lovastanyára és egy gyönyörű, természetes tó kicsi, de karbantartott fizetős strandjára. Itt nem kis meglepetésünkre, Klausmann Viktorral, az egykori tévés műsorvezetővel is összefuthatunk, mivel ő üzemelteti a kis strandot.

Domonyvölgy turisztikai vonzereje mindjárt több összetevőből áll: a főváros és Gödöllő közelsége, a Lázár féle lovas park mellett több másik lovas tanya, és Viktor gyerekbarát strandja igazi felfedezni való hellyé teszi az aprócska üdülő falut. Az emlegetett rossz út is megújul egyszer és az utca kép is évről évre javul, mert egyre több kis nyaralót bővítenek lakható, sőt néha egészen impozáns családi házzá.

Az M3-as autópálya miatt a közlekedés is jó, bár nem esik közel a lehajtó és az is probléma, hogy szezonon kívül eléggé kihalt a kis település. Aki azonban ismeri és szereti a dombos vidéket, annak olcsó alternatívát nyújt a környező nagyobb településektől távolabb vonulni.

A nem túl jó ellátottságot és az egyéb már említett hátrányokat is beszámítva sem tűnik rossz vételnek, az alábbi bő 10,2 millió forintért kínált három szintes, karbantartott házikó. Igaz, nagy hátránya, hogy az alapterülete – a nyaralókra vonatkozó, sokáig fennálló alapterületű korlátozás miatt – mindössze 30 nm. A barkácsoló kedvűek azonban megtalálhatják itt számításaikat, de nem árt, ha minden felnőtt családtagnak saját autója van, még akkor is ha nincs túl messze a buszmegálló. 

domony_csaladi_haz.png

A vállalkozó kedvűek építkezésbe is belefoghatnak, hiszen Gödöllőre vagy környékére autóval hamar be lehet járni, sőt aki az M3-as mentén dolgozik, annak is ideális választás, az eldugott pici üdülőhely. Annál is inkább, mert már 4 millió alatti irányáron kelleti magát néhány telek. Például ez itt, amely 800 nm-es és üdülőövezetnek minősített. 

domony_telek.png

 

Címkék: vidék telek panoráma építési telek családi ház eladó ház zöldövezet Pest megye Domony otthontérkép vidéki romantika Domonyvölgy eladó/kiadó vidéki családi házak vidéki nyaralók vidéki ingatlanok Pest megyei ingatlanok Pest megyei családi házak Domony eladó családi házak Domony családi házak Pest megyei építési telkek