Laknál 3D nyomtatású épületekben?
2017.05.13. 14:11 I dibig

Laknál 3D nyomtatású épületekben?

Ugyan még inkább kuriózumnak számít a három dimenziós printerekkel "nyomtatott" épületek világa, de már koránt sem futurisztikus, a valóságban talán soha sem megvalósuló sci-fi kategória.

Egy 3D-nyomtatással foglalkozó szakportál, az All3DP állított össze egy toplistát a legjobb, ezzel a technológiával készült épületekről, illetve folyamatban lévő projektekről. Mint  legtöbb "bezzeg"-lista, nyilván ez is szubjektív, ellenben már az is imponáló, hogy harminc ilyen épületet listáztak fel a Világ négy sarkáról.

Kis, alig néhány négyzetméteres, inkább tanulmány jellegű épületektől kezdve több, mint ezer négyzetméteres hasznos területű házakig, csarnokig bezárólag.Talán ez a jövő main streamje az építőiparban, a sci-fi pedig inkább az alkoholmentes kőművesek utópisztikus világa?

A mezőnyben meglepő módon a nem túl nagy lélekszámú és területű Hollandia rendkívül erős. Mellettük az amerikaiak és a kínaiak nyomtatgatnak serényen épületeket, mint ha nagyon is lenne holnap. De akad orosz, ausztrál, Fülöp-szigeteki stb. " versenyző is.

Most három épületet ismertetünk, ám feltehetőleg blogunkon is lesz folyt-köv.

1holllandhaziko.jpg

Az első, egy tavaly nyomtatott mini. Pusztán 8 négyzetméteres, 25 légköbméteres amszterdami házikó, amibe viszont ki tudja hogyan, még egy zuhanyfülkének is jutott állítólag hely.

 

2moebius.jpg

 A következő, szintén amszterdami. ám egész más dimenzókban gurigáznak ennél az épületnél a derék németalföldiek a 3D-nyomtatásos technikával. Az 1110 négyzetméteres épületet az idén tervezik kinyomtatni.  Formavilága August Ferdinand Möbius német matematikus és csillagász, végtelenített Möbius-szalagját idézi.

dubai.jpg

A harmadik pedig egy tavaly, az Egyesült Arab Emirátusokban, azon belül is Dubaiban nyomtatott, 240 négyzetméteres, pofásan jövőbe mutató kis irodaház. Kérem szépen, így is lehet dubajozni!

Önök laknának, dolgoznának 3D nyomtatóval nyomtatott házban, vagy irodaházban? Netán az olvasóink közül járt már valaki ilyen épületben, vagy ami még izgalmasabb: részt vett, vagy legalábbis látott éppen "nyomtatás folyamatban"-alatti épületet? (nyilvánosan megnyitható Youtube-videó linkelése nem ér). Kérem írja meg nekünk kommentben, illetve akár e-mailben az élményét.

 

Címkék: nyomtatás 3d modell 3D printing