Menekülés a fővárosból – Szentendre felé
ELADÓ/KIADÓ
2017.05.12. 06:00 I TothGeza78

Menekülés a fővárosból – Szentendre felé

Ezúttal kül-Budán, azaz északi irányban folytatom a sorozatot: most azt nézzük meg tehát, hogy az észak-budai agglomerációban és a „hiper népszerű” Szentendrén, valamint félúton Szentendre felé mi a helyzet a telekárakkal. Kérdésünk továbbra is az: a Budapest tábla előtt vagy után érdemes-e telket venni, házépítésbe fogni.

Nézzük, milyen árkülönbségek vannak Szentendre felé haladva. Ezúttal alaposan meg fogunk lepődni, az garantált. De nem lövöm le a poént...

Vagy mégis. Erre máshogyan működik a világ. Miért? Mert a művészek az elmúlt egy-másfél évszázad (!) alatt annyira népszerűvé tették Szentendrét, hogy az ottani belvárosban a budapesti belváros csillagászati áraihoz közelítenek az ingatlanok! Pedig autóval is legalább fél-háromnegyed óra bejutni a főváros belsőbb részeire, így elsőre érthetetlen a dolog. De persze Szentendre egy önálló ékszerdoboz, nem hasonlítható nemhogy Érdhez, de még a kellemes (és igen drága) Váchoz illetve Gödöllőhöz sem!

Szentendre zegzugos, sikátoros belvárosban legfeljebb társasházak épülnek úgy hogy 30-50-100 millióért bontható házakat vesznek a nagyvállalkozók és 2-4-6 lakásos kis társasházakat építenek, ahol a kisebb lakásokat is 30-50 millió forintért kínálják, a családi lakásméterekről meg ne is beszéljünk.

De jöjjenek az építésre alkalmas telkek végre. A főként csak autóval megközelíthető, igaz csodaszép, Pismány részen (a helyi rózsadombon) még a jobb módúaknak talán elérhető áron lehet építési telket, vagy kis, bontható házzal bíró telket lőni.

Nézzük, mit találtunk:

Szentendre egyik legszebb részén, Pismányban, 720 nm-es, egy szép, akár 10+10 milliós CSOK-os családi háznak is alkalmas, összközműves telek ugyan nem mondható olcsónak, 19 millió forintért kínálják, ugyanakkor – mint említettem – valóban Szentendre egyik festői részéről van szó.

Ugyanakkor, ha valaki nem akar napi plusz egy (oda és vissza fél-fél) órát autózni és az évek során milliókat üzemanyagra vagy agglomerációs bérletre költeni, akkor a III. kerületben, Óbudán, Pismányhoz viszonyítva körülbelül egy árban találtunk építési telket!

Ez például egy olyan „vonal”, ahol a telekárban lényeges különbség nem mutatkozik. Ez az óbudai telek tehát 793 nm-es telek 20 millió forint.

obudai_telek1.png

A szép, de azért festőinek nem mondható Pomáz városában, ahol megáll a HÉV is, ami 25 perc alatt a metróhoz „repít” már megint más a helyzet: a nem kiugró szépség nem kiugró árakat jelent. Az üdülőövezetben már 4-5 millió forinttól vannak telkek. Ezek családnak nem, de idősebbeknek tavasztól-őszig kiköltözésre, vagy kisebb téliesített házzal megoldást jelent.

De ami még jobb! Van az üdülők és külterületek 3 százaléka helyett már 10(!) százalékos beépíthetőségű, szépen fejlődő környéken lévő telek Susnyár és Kőhegy között, kapaszkodjunk meg: potom 5,5 millió forintért.

kohegy_telek1.png


Meselia városrészben olyan telek is akad, mindössze 5,9 millióért, amire már normál méretű házat lehet felhúzni, mert 3% ugyan a korlát, de az alapterülete kellően nagy.

meselia_telek1.png


De aki az igazi kihívásokat szereti, vehet felújítható, bővíthető és akár téliesíthető nyaralót. Az alábbi ajánlatnak nagy előnye, hogy már aszfaltos út mentén, jobban kiépült környezetben van. Ára is igen baráti annak, aki a meglévőt szereti toldozgatni, vagy éppen a földúttól (valljuk meg jobbal) tart.

kihivas_telek1.png

Címkék: vidék telek panoráma építési telek agglomeráció Óbuda Pomáz Szentendre eladó telek otthontérkép eladó/kiadó Budapest III kerület