Végre, odaköltözhetünk, ahol a pesti elit lakik
ELADÓ/KIADÓ
2017.03.25. 08:01 I TothGeza78

Végre, odaköltözhetünk, ahol a pesti elit lakik

Újlipótvárosnak van egy saját édenkertje, egy külön kis szigete, a Szent István park, ahonnan kilátás nyílik a Dunára, a Margit-szigetre és a budai hegyekre is. Igazán kivételes miliő ez, sajátos hangulattal, amely az egész városban egyedinek számít – meg is kérik az árát itt a lakásoknak.

Ez a kis ékszerdoboz, a Szent István park 1928-ban keletkezett, egykor parketta gyár működött a helyén. Ma igen kellemes hangulatú, valódi közösségi térként funkcionál, találunk itt játszóteret a kisgyerekes családoknak, sétáló ösvényeket padokkal a pároknak és idősebbeknek, vagy akár kutyafuttatót az állatbarátoknak. Nyári estéken koncertek helyszínéül szolgál, a környező utcákban pedig éttermek, romantikus kávézók és kulturált bárok várják a lazítani vágyókat. Egy darabka Nyugat-Európa.

A Duna-parthoz közelebb eső parkrész körül 30-as évekbeli 5-6 emeletes épületek állnak, amelyekben a lakások jelenleg is magas árakon kelnek el, éppen a környezet páratlan miliője, szépsége miatt. Nyilván lényeges szempont ezen lakásoknál is, hogy merre van panorámája, közvetlen a Parkra, a Dunára vagy éppen egyikre sem, mert esetleg a Duna-parttól távolabbi utcákban található.

A felső osztálynak itt van mindjárt egy ékszerdoboz: 95 millió forintért lélegzetelállító a kilátás a budai hegyekre és a Dunára egy tágas, 3 szobás polgári lakás erkélyéről. A lakás egy elegáns, liftes lakóház ötödik emeletén található. Meglepő módon a négyzetméter ára ehhez képest még jónak is mondható, 970 ezer forint. Igaz a burkolatok szépek, de egy igényesebb vevő azért lehet lecseréltet mindent, hiszen inkább 10-15 éves csempék és a szép, de közel sem új konyhabútor egy ilyen nívós otthonban már „ciki” lehet.

szent_istvan_park1.jpg

Még ilyen extrém drága környezetben is lehet relatíve kedvező ajánlatokat találni, amelyek nyilván felújítandó lakásokat takarnak. Az alábbi, közel 55 millió forintos irányárú lakás éppen egy ilyen, sajnos északi tájolású, folyosóra néző otthon. Ennyiért tehát nincs kilátása a Dunára, illetve a budai hegyekre. Ugyanakkor a lakás elképesztően jó helyen, az Újpesti rakpartnál, a Margit híd pesti hídfőjénél, az úgynevezett Palatinus házak egyikében található. További előny, hogy ez a nagy lakás két teljesen önálló lakássá alakítható, két fürdőszobával és két konyhával rendelkezik. Befektetésnek is abszolút ideális.

szent_istvan_park_katona_jozsef_utca.jpg

 

Akad itt igazi különlegesség, egy igazán egyedi házban. A 77 négyzetméteres lakásnak 45,5 milliós a kínálati ára. Ezért fiatalos hangulatot, modern a légkört kaphatunk. A klasszikus polgári házba belépve elsőként egy kortárs festő műveivel találkozhatunk a lépcsőház falaira festve. A lakás csendes, nyugodt helyen található, közel a Szent István parkhoz és mégis néhány lépésre a városi nyüzsgéstől, illetve közel van a metróhoz és a Westendhez is.

szent_istvan_park_festett_lepcsohaz.jpg

A legolcsóbb ajánlat, amely valamelyest kilátást (ennek valamiféle illúzióját) ad a Dunára (a Duna felé inkább) és közel esik a Szent István parkhoz is, egy panel szalagház hetedik emeletén található és majdnem 20 millió forintba kerül. 

szent_istvan_park_panel.jpg