Te ismered Magdolnát?
GAZDÁLKODJ OKOSAN
2017.03.24. 09:59 I TothGeza78

Te ismered Magdolnát?

Kevesen tudják, hogy mennyire látványosan újult meg a pesti Baross utcához közeli Magdolna negyed. A „nyócker” egyik leghírhedtebb környéke több lépcsős program keretében fejlődik immár egy évtizede. Néhány bejegyzésben végignézzük e hatalmas megújítási munka főbb állomásait.

Hosszú éveken, évtizedeken át Budapest egyik leghírhedtebb környéke volt a Magdolna utca és környezete, főként a Teleki tértől délre fekvő utcák, illetve háztömbök. A Józsefvárosi önkormányzat még 2005-ben merész tervvel állt elő, amelynek lényege az volt, hogy az úgynevezett Magdolna negyedet több lépcsőben „kirángatja” reménytelennek látszó státuszából. Magyarországon szokatlan módon viszonylag hamar tettekre váltották az elképzeléseket. A Magdolna Negyed Program (MNP) első üteme 2007-ben már el is kezdődött, 821 millió forintos büdzsével gazdálkodtak. Mára egy egésze szépen fejlődő környék lett, ahol számos új társasház is épül. Például ez a modern épület is!

simona_haz3.png

A Magdolna negyed Budapesten belüli elhelyezkedése egyébként tökéletes. Gyalogos távolságra van a SOTE-től, valamint a Corvinus és az ELTE Jogi Kara is 10-12 perc alatt elérhető. A rehabilitáció következő hullámjának a diákok lesznek a katalizátorai. A miattuk megjelenő társasházak, üzletek, kávézók lesznek az alapjai annak, hogy a negyedbe a családosok is nagyobb számban visszatérjenek. A környék a fentiek miatt jelenleg meglehetősen alul árazott, most érdemes itt új építésű ingatlanba fektetni!

Alább összefoglaljuk az első ütemben elért fontosabb eredményeket.
A negyed megújításának egyik leghangsúlyosabb eleme a szociális rehabilitáció elindítása, amely magában foglalja a fenntartható lakásállomány lépésről lépésre történő létrehozása, a lakossági párbeszéd és összefogás kialakítása és a humán szolgáltatás javítása.
Az oktatás és kultúra új alapokra helyezése a második legfontosabb sarokköve ennek a programnak. Ebből a leginkább említésre méltó a Mátyás téri Közösségi ház (Kesztyűgyár) létrehozása és az Erdélyi utcai iskola szerepének megerősítése. Ezeken kívül hangsúlyt helyeztek még a civil szervezetek szerepének megszilárdítására és a társadalmi hálózat kiépítésére.
A Kesztyűgyár Közösségi Ház számos tehetséggondozó programnak, művészeti előadásnak, képzésnek, tanácsadásnak és egy internet kávézónak ad otthont. A megvalósuló programok célja a közösségépítés és a helyi identitás erősítése.
A negyed átalakulásának szintén lényeges eleme a gazdasági program, amelynek eredményeként kisvállalkozások jöttek létre, vagyis a kiskereskedelem nagy mértékben élénkült a kerületben. Ennek egyenes következményeként új munkahelyek is létrejöttek, amely az itt jellemző magas munkanélküliséget is csökkentette.

teleki-piac-1-foto-forras-epiteszforum-hu.jpg
A program keretében a környezet megújítására is nagy hangsúlyt fektettek, megvalósult a Teleki tér teljes átépítése, a piac átrendezése, az Erdélyi utca és a Nagyfuvaros utca fejlesztése és a Zsibárus ház teljes rekonstrukciója. A Zsibárus ház a piaci árusok szervezetének egykori székhelye volt a Lujza utca – Magdolna utca – Dobozi utcák határolta tömb. Immár ezen a környéken is egymást érik az építkezések.

Címkék: Magdolna negyed Simona ház kiadó lakások Józsefváros eladó lakások Józsefváros eladó lakások Magdolna negyed kiadó laksok Magdolna negyed