10 lakás 10 millió alatt a VIII. kerületből!
négyzetméter
2017.02.16. 10:05 I csorbazs

10 lakás 10 millió alatt a VIII. kerületből!

A VIII. kerület Budapest megosztó kerülete, mely időről időre magára vonja a nagyközönség figyelmét. Most éppen abban a tekintetben, hogy a belváros vonzáskörzetében errefelé még lehet átlagárú vagy - a többi eladó lakáshoz képest- olcsó ingatlanhoz jutni. Bemutatunk nektek 10 lakást kerületből melyeket 10 millió forint alatt hirdetnek.

A VIII. kerület a főváros egyik legkomplexebb városrésze, minden értelemben. Egymástól totálisan eltérő életstílusok, társadalmi és jövedelmi státuszok találkoznak itt, ami egy fura és eklektikus képet eredményez.

A városnak ezt a részet az 1720-as években kezdték el benépesíteni. A jellemző háztípus ekkoriban a földszintes agyagépület volt, ezeket azonban az 1838-as árvíz megtizedelte. Az újjáépítések nyomán kezdett kialakulni a városias jellege, olyannyira, hogy a millenniumi évekre már a főbb utak és bérházak is tarkították az utcaképet. Ebben az időben iparosok, írók, művészek laktak errefelé, kávéházai, kertvendéglői pedig városszerte híresek voltak.

Úgy tűnik a VIII. kerület ekkor élte fénykorát, hiszen ezek után jelentős megtorpanás következett be, a II. világháborúban pedig a házak 90%-a megsérült. Ezeket többé-kevésbé helyreállítottak, új lakások építésébe és fejlesztésbe azonban nem kezdtek. A fejlesztés gondolatával a 60-as években kezdtek el foglalkozni, majd egy évtizeddel később megépültek a panelházak, a meglévő ingatlanokat azonban továbbra is hagyták az enyészetnek. A 90-es években stagnálás jellemezte a kerületet. A 2000-es években felszámolták errefelé a prostitúciót -legalábbis annak nyílt formáját- az igazi fellendülésre azonban 2010-ig kellett várni. Ekkor kezdték szépen lassan megújítani az egyes részeket.

A VIII. kerület sajtossága a sokszínűség és a heterogenitás, melynek eredményeképp az egész egyfajta város a városban hangulatot eredményez, melynek egységei más-más profillal bírnak. Tökéletes példa erre a fejlesztéseket motiváló erők sokszínűsége: a Corvin környéke például magánfejlesztés, a Palotanegyedet erős lobbitevékenység jellemzi, a Magdolna negyed megújítása mögött pedig az önkormányzat állt. Az egymástól eltérő kerületi egységek más társadalmi csoportokat céloznak meg és más szerepeket szeretnének betölteni. Ez azonban azt vonja magával, hogy nehéz közös, kerületi érdeket szolgáló célokat megfogalmazni és megvalósítani.

Annyi bizonyos, hogy a VIII. kerület az elmúlt évtizedben óriási változáson ment át és feltehetően ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog. Egyesek szerint a kerület az budapesti alternatív élet központjává válhat, jó eséllyel indulhatna azonban az "egyetemi negyed" címért is, hiszen országos viszonylatban a hallgatók 11%-a ebben a kerületben tanul. Bízzunk benne, hogy a "kis és nagy emberek" döntései nyomán méltó helyet tud majd kivívni ez a méltatlanul mellőzött városrész.

Felújított garzon állógalériával

Ára: 9,7 M Ft

További képekért kattints a fotóra!jozsef_utca_elado_lakas.jpg

 

Közepes állapotú földszinti lakás

Ára: 8,49 M Ft

További képekért kattints a fotóra!dobozi_utca_elado_lakas.jpg

 

Jól alakítható lakáska a Baross utcában

Ára: 8,5 M Ft

További képekért kattints a fotóra!baross_utca_lakas_eado.jpg

 

Egyszobás otthon a Teleki környékén

Ára: 8,9 M Ft

További képekért kattints a fotóra!lujza_utca_elado_lakas.jpg

 

Galériázható lakás balkonnal

Ára: 9,8 M Ft

További képekért kattints a fotóra!vajda_peter_utca_elado_lakas.jpg

 

Sürgősen eladó lakás az Orczy téren

Ára: 8,9 M Ft

További képekért kattints a fotóra!
orczy_ter_lakas_elado.jpg

 

Fiatalos lakás felújítva eladó

Ára: 9,1 M Ft

További képekért kattints a fotóra!nagy_fuvaros_utca_elado_lakas.jpg

 

Udvarra néző lakás alacsony rezsivel

Ára: 9,5 M Ft

További képekért kattints a fotóra!danko_utca_lakas_elado.jpg

 

Világos, galériás és felújítandó

Ára: 7,9 M Ft

További képekért kattints a fotóra!magdolna_utcai_lakas.jpg

 

Kertre néző picike otthon Józsefvárosban 

Ára: 9,99 M Ft

További képekért kattints a fotóra!jozsefvaros_elado_lakas.jpg

Címkék: budapest józsefváros négyzetméter viii. kerület