Nem csak a húszéveseké a lakás!
Négyzetméter
2016.12.09. 09:31 I dibig

Nem csak a húszéveseké a lakás!

nagyiflickr.jpgFotó:Flickr/Barbara Hobbs

Közhely, de tény, hogy elöregszik a társadalom. Különböző ágazatokban célozzák meg az egyre jelentősebb piaci szegmenst képviselő időseket. A tévéreklámok jelentős részében időseknek szóló termékeket, szolgáltatásokat kínálnak. Olyan kisebb-nagyobb marketing trükköket is bevetnek, mint például amikor a kávé reklámokban valójában sűrű fekete teát használnak, mert az a fotókon és a mozgóképeken még gusztusosabb kávénak tűnik. A boldog-vidám-egészségtől majd' kicsattanó nyolcvanéveseket a reklámokban pedig többnyire hatvanévesek alakítják.

Állami támogatás is igényelhető az „idősbarát”-lakásátalakításokra!

Azonban marketinges csúsztatás nélkül is valós igény az idősek számára komfortossá tenni az otthonaikat. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint csak az elmúlt öt évben Magyarországon húszezerrel nőtt a 65 évnél idősebb lakosok száma. A magasabb korral többnyire a képességek és az általános egészségi állapot romlása is együtt jár.

Idős korban jellemzően nehezebb lépcsőzni, gyalogolni sőt akár még mosakodni is. A mozgáskorlátozottak életminőségét megkönnyítő megoldásokat az időseknél is alkalmazzák.Kapaszkodók, küszöbök eltüntetése és hasonló megoldások. A kádaknak pedig tágas zuhanyzókra cserélése képes kitolni az idősebbek számára az önálló, segítő nélküli mindennapi élet felső határát. Sőt, sok idős ember szereltet be a házába, vagy a lakásába kifejezetten mozgáskorlátozottak számára tervezett, az átlagosnál magasabb vécékagylót.

Egy „időskomfortossá” varázsló lakásfelújítás során – a lakókkal sokszor együtt öregedő lakásállomány esetében – gyakran olyan műszaki gondok is napvilágra kerülnek, amiket egy füst alatt szintén célszerű kiküszöbölni. Például rossz állapotú csövek, zárlatos bojler, veszélyesen elhasználódott csempék.

Mindezek olyan tételek, ami már nem feltétlenül gazdálkodható ki a nyugdíjból. Célzottan ilyen jellegű lakásfelújítási előtakarékosságra is van lehetőség egyes bankoknál, például az OTP-nél és évente akár 72 ezer forint állami támogatás is igényelhető mindehhez.

Címkék: hitel felújítás idősek állami támogatások lakásállomány