Egy lakótelep, amit mindenki ismer – És ahol egyébként egész jó lakásokat lehet kapni
négyzetméter
2016.09.07. 09:01 I galerika

Egy lakótelep, amit mindenki ismer – És ahol egyébként egész jó lakásokat lehet kapni

Gazdagrét neve senkinek sem cseng ismeretlenül az országban, hiszen a XI. kerületi lakótelepet a vidékiek is megismerték, mikor 1987-ben elindult a magyar televíziózás egyik leghosszabb sorozata: a Szomszédok.

A lakótelep azonban nemcsak emiatt figyelemreméltó, hanem azért is, mert egy 2010-ben végzett felmérés alapján ez Budapest legvonzóbb lakótelepe. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a panelépítések utolsó fénykorában, 1983-1989 között épült lakótelep rendkívül jó infrastruktúrával és jó közbiztonsággal rendelkezik. XI. kerületi elhelyezkedésének köszönhetően pedig méltán mondható Budapest egyik leginkább családbarát lakótelepének.

gazdagreti-panelek6.jpg

A panellakások iránti kereslet mostanában reneszánszát éli, nézzük hát, milyen otthonokba költözhetnének be Mágenheim dokiék, vagy épp Vágási Feriék, ha most forgatnák a sorozatot.

Panorámás, napfényes lakás a Torbágy utcában

Nyugati fekvésű és örökpanorámás ez a másfél szobás lakás, mely előtt a parkban gyermekjátszótér, futópálya és felnőtt játszótér is található. Az ízlésesen, fiatalosan berendezett otthonhoz tartozik egy zárható, 5 négyzetméteres tároló, közelében pedig óvoda, bölcsőde és iskola is található, így kisgyermekesek részére kiváló.

gazdagreti-panelek1.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

 

Fiatalos, felújított lakás a Torbágy utcában

Az elmúlt években folyamatosan felújították ezt az 5. emeleti 1 + 2 félszobás lakást, mely így már egy tisztasági festés után költözhető. A felújítás kiterjedt, az elektromos vezetékek cseréjére, a radiátorok cseréjére, a konyhabútor cseréjére, valamint az összes helyiség új burkolatokat, a fürdőszoba új szanitereket kapott. A lakás előtti folyosórész tűzgátló ajtóval zárható, így ez kiválóan alkalmas tárolásra, a ház előtt pedig ingyenes a parkolás.

gazdagreti-panelek2.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

 

Egyedi elosztás és extrák 55 négyzetméteren

Eredetileg 1 + 2 félszobás volt ez az 5. emeleti lakás, melyben egy amerikai konyhás nappalit és egy fürdőszobás hálószobát alakítottak ki. A fürdőszoba és a háló természetesen bármikor elválasztható, de fiatalok számára a lakás így is ideális lehet különösen, hogy inverteres légkondi, Zepter levegőtisztító, Whirlpool konyhai gépek, valamint külső-belső biztonsági ajtó és zárható előtér is tartozik a lakáshoz.

gazdagreti-panelek3.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

 

Akár teljes berendezéssel a Törökugrató utcában

1 + 3 félszobás lakásból alakították ki ezt az amerikai konyhás 1 + 1 fél hálószobával rendelkező lakást, mely klímával, jakuzzival és víztisztító berendezéssel is felszerelt. A konyhabútor a vételár részét képezi, de igény szerint akár teljes berendezéssel is megvásárolható.

gazdagreti-panelek4.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra!

 

Teljeskörűen felújított lakás a Kaptárkő utcában

Csodás panorámával rendelkezik ez a 10. emeleti lakás, mely 3 éve teljes körű felújításon esett át, és 2 + 1 fél szobával várja új lakóit. A lakásban műanyag nyílászárók vannak, a bejárati ajtó biztonsági záras, ezen felül a fürdőszoba hidromasszázs zuhanykabinnal is felszerelt.

gazdagreti-panelek5.jpg

Még több képért és a teljes hirdetésért kattints a fotóra! 

Mennyire családbarát a környéked? (X)

Címlapkép forrásáért kattints IDE!

Címkék: panel négyzetméter eladó lakás lakás keresés