Egy forgatható kockákból álló ház
2014.10.31. 13:41 I fokvarid

Egy forgatható kockákból álló ház

Iránban, Teheránban található ez a luxus családi ház, ami reagál Teherán éghajlati változásaira, a városban ugyanis nyáron 30°C körül, míg télen 0°C körül alakul a hőmérséklet. Az Ingatlantájoló szakemberei kicsit utánajártak, nézzünk hát szét egy kicsit benne.

A hétszintes épület három emeletén, három forgatható doboz biztosít zárt, vagy nyitott teret az ott lakók igényei szerint. Az ötletet az adta, hogy Iránban egyébként is két nappalit egy nyári és egy téli nappalit szoktak a házakban kialakítani, az éghajlati változásoknak és a szokásoknak megfelelően.

teherán1.jpg

A házban két alagsor található, ezekben található a fitness-wellness részleg medencével, a földszinten a garázsok és a háztartási helyiségek kaptak helyet. 

A közösségi tevékenységek az első és a második emeleten zajlanak, ahol a reggeliző és a vendégszoba forgatható, míg a család magánélete a harmadik és a negyedik szinten zajlik, itt a harmadik emeleti dolgozószobát lehet kifordítani. 

Ezek a helyiségek kifordítva több fényt engednek a házba és megnövelik a teraszok méretét, míg befordítva zártabbá, sötétebbé és egyúttal hűvösebbé teszik az adott szintet, és csökkentik a teraszok méretét, miközben összekapcsolódnak a mellettük elhelyezkedő helyiséggel.

teherán4.jpg

Tudtad, hogy Lakásvadász játékunkon egy szuper kávéfőzőt és extra fűkaszát is nyerhetsz?

Címkék: luxus építészet teherán energiatakarékosság